Fidesz: a kormány száz nap alatt 500 milliót herdált el

Az idei nyár az adófizetők pénzéből folyó kormányzati kampány jegyében telt. Száz nap alatt a kabinet 500 millió forintnyi közpénzt dobott ki hirdetésekre – hangzott el Dobó László és Répássy Róbert keddi sajtótájékoztatóján.

MNO
2005. 08. 30. 14:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Száz nap alatt a kormány az adófizetők pénzéből 275 milliót költött el az sms-kampányra, 160 milliót a Száz lépés programjának népszerűsítésére; 30 milliójába került az adófizetőknek a Kirobbanó siker, Magyarország hirdetés és ugyanennyibe került az újságokban megjelentetett, három párt által aláírt gazdaságpolitikai nyilatkozat is – összegezte a kormány nyári tevékenységét Dobó László, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője. Mint mondta, mindez azért is szomorú, mert a napokban látott napvilágot a hír, hogy a normatív támogatások elmaradása miatt az egyik anyaotthonban a dolgozóknak kellett összeadniuk a működéshez szükséges pénzt. –Vajon Kóka János gazdasági miniszter erre a teljesítményre is olyan büszke? – tette fel a kérdést a képviselő.

Répássy Róbert a három párt által a közelmúltban aláírt gazdaságpolitikai nyilatkozattal kapcsolatban emlékeztetett, hogy 2002 szeptemberében és 2003 februárjában már született két négypárti nyilatkozat ugyanebben a témában. A 2002-es nyilatkozatban a kormány vállalta, hogy a magyar gazdaság fejlesztése érdekében támogatja a kis- és középvállalkozásokat valamint a mezőgazdasági termelőket; 2003-ban pedig többek között arra tettek ígéretet, hogy tervet készítenek az uniós csatlakozás által hátrányosan érintettek támogatására. – Mindezekből természetesen semmi sem valósult meg – mondta a képviselő. Hozzátette, a Fidesz azért tartja ablakon kidobott pénznek azt az összeget, amelyből a kormány egy három párt által aláírt nyilatkozatot reklámozott, mert még az évekkel ezelőtt tett vállalásait sem teljesítette.

Forrás: fideszfrakcio.hu

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.