Kártérítést fizetnek az amerikai áramszünetek miatt

Csaknem félmilliárd dolláros kártérítést fizet az amerikai Reliant Energy, miután beigazolódott, hogy aktívan hozzájárult a 2000–2001-es kaliforniai áramkrízis kialakulásához.

MNO
2005. 08. 19. 6:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A houstoni cég a 150 millió dollár készpénzes kártalanítás mellett lemondott arról a 300 millió dollár értékű áram kifizetéséről, amelyet az adott időszakban szállított helyi közszolgáltató cégeknek. Azt is vállalta, hogy kárpótlásként két éven át önköltségi áron ad el áramot a nyugati államoknak – írja a Houston Chronicle. A Reliantével együtt eddig hatmilliárd dollárnyi kártérítést ítéltek meg az amerikai bíróságok a kaliforniai visszaélésekben vétkes cégek terhére, s a mostani ítélettel gyakorlatilag le is zárult a nagy port kavart manipulációs ügy. Legutóbb a csődbe jutott Enront kötelezték 1,52 milliárd dolláros kártérítésre, miután a cég a zsargonban Dagi srác és a Halálcsillag álnéven futó kereskedelmi technikákkal nyerészkedett a krízis idején. Ebből a követelésből Kalifornia jó, ha negyedmilliárd dollárt be tud hajtani a cégen.

A kártérítésre kötelezettek sorában találjuk még az El Pasót, a Dynergyt, a Williamset és a Duke Energyt is, amelyek a vád szerint mesterségesen keltettek áramhiányt, hogy felverhessék az árakat. A Reliant például több erőművét is leállította „karbantartási okokra” hivatkozva, ám ezek indokoltságát nem tudta alátámasztani.

Világgazdaság

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.