Mobilon is kampányol Gyurcsány

Az MSZP a vezetékes telefont használók mellett azt a nyolcszázezer mobiltelefonnal rendelkező személyt is felhívja, akinek nem titkos a hívószáma. A legálisan megszerezhető telefonszámokat egy, az MSZP által megbízott cég hívja végig, az üzenet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Hiller István pártelnök hangján szólal meg.

MNO
2005. 08. 30. 12:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP a nyár közepén telefonos kampányba kezdett. A vezetékes telefonok mellett 800 ezer nyilvános hívószámú mobilon is bejelentkezik a miniszterelnök és az MSZP elnöke, hogy gépi üzenettel népszerűsítse a kormány 100 lépés programját. Az Indexnek nyilatkozó szakértők szerint a telefonos direkt marketingre szakosodott cégek napi több tízezer hívást is kezdeményezhetnek.

A gépi üzenetben a két politikus a 100 lépés programjáról beszél. Többek között azzal érvelnek, hogy a megvalósításhoz szükség van a felhívott állampolgár segítségére is, hogy „a program valóban ne tévessze szem elől a valóságot„. A szöveg elhangzása után a hívott fél reagálhat a megkeresésre – már ha végighallgatja az üzenetet –, és gombnyomással válaszolhat a feltett kérdésre.

Az Index úgy tudja, azok közül, akik pozitív visszajelzést pötyögtek be a készülékbe, többeket személyesen is megkerestek az MSZP megbízottai. A callcenteresek többek között arról érdeklődtek, hogy a felhívott hajlandó-e később is kapcsolatban maradni a párttal, és megadja-e postacímét is a szocialistáknak, hogy a párt a küldhessen nekik nyomtatott anyagokat is.

Az akció költségeivel kapcsolatban megkerestük László Boglár kormányszóvivőt, aki közölte: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kampányához nincs köze a kormánynak. Nyakó István MSZP-szóvivő telefonján üzenetet hagytunk.

Forrás: Index

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.