Az augusztus 11-i Magyar Közlönyben jelent meg, és kedd óta hatályos a lakástámogatásokról szóló rendelet módosítása . A meglehetősen titokban meghozott – a kormányszóvivői tájékoztatókon is elsikkadt – szigorító döntést hivatalosan a visszaélések visszaszorításával indokolja a kormányzat. A Fészekrakóra szánt támogatási keretet rosszul becsülték meg, minek következtében 13 milliárd forintot kellett hozzácsapni az eredetileg alig hétmilliárdos kerethez. A bevezetés időpontja, február eleje és július vége között ugyanis majdnem 7500-an igényeltek félszocpolt, összesen 8,8 milliárd forint értékben.
A szigorítás alapját a nagycsaládosok jelentik, akik kis értékű, meglehetősen leromlott állagú ingatlanokat vásároltak meg feltűnően magas összegért. A félszocpol egy gyermeknél 450 ezer forint, kettőnél 1,2 millió, három esetében 1,9, négynél pedig 2,4 millió forint. Az eredeti szabályok szerint a vissza nem térítendő támogatást 35 év alatti párok kaphatják, az egyetlen korlát az, hogy az ingatlan értékének 80 százaléka lehet csak támogatás. Kedd óta élettársi kapcsolat esetén egyéves múlt kell, és erről igazolás is. Új követelmény, hogy a lakás legalább komfortos legyen – így állnak ellen annak, hogy a nagyon leromlott állapotú házakra vegyenek fel támogatást. Az új rendeletbe továbbá bekerült egy korlátozó mondat is. Ennek értelmében a Fészekrakó-programban a fiatalok otthonteremtési támogatásával vásárolt lakás vételára „nem lehet több sem az illetékes önkormányzat jegyzője által kiadott értékbizonyítvány szerinti értéknél, sem a hitelintézet által megállapított forgalmi értéknél„.
A támogatásért folyamodó fiataloknak be kell szerezniük az önkormányzattól az ingatlan adó- és értékbizonyítványát. A papírt eddig főként hagyatéki és végrehajtási ügyekben használták. Ezekben az ügyekben az eljárás illetékmentes volt – azt nem tudni, hogy a négyezer forintos általános eljárási illetéken túl elkérhet-e többet érte most az önkormányzat. Az viszont biztos, hogy ennél drágább lesz a banki értékbecslés beszerzése. A fiataloknak a szabály értelmében mindezen kívül el kell érniük, hogy mindkét becslés nagyobb összegről szóljon, mint ami az adásvételi szerződésben szerepel, vagy legalábbis ugyanannyiról. Ha ez nem megy, nem jár nekik a támogatás.
A visszaélések korlátozásával indokolta a rendelkezést Telekes György, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal főosztályvezető-helyettese. Hozzátette: az önkormányzati és a banki kontroll azt szolgálja, hogy ne lehessen értéktelen lakások dupla, vagy tripla árú ál-adásvételével kicsalni az állami támogatást. A főosztályvezető azt elismerte: nem szerencsés, hogy a félszocpolt igénylőknek a banki értékbecslés mellé még egy dokumentumot is be kell szerezniük. Véleménye szerint is jobb lett volna, ha a rendelet nem egymás mellett, hanem vagylagosan, egymás kiegészítőjeként követeli meg valamelyik igazolást. A többletfeladatról egyébként az önkormányzatokat senki sem értesítette – tudta meg a Népszabadság. A készülő rendeletről sem egyeztettek velük, az önkormányzatnál továbbá azt sem tudják, miből finanszírozzák majd az értékbecslőik többletmunkáját. A pénzintézetek sem örülnek annak, hogy ügyfeleik mindegyikét értékbecslőtől értékbecslőig kell küldözgetniük. A szigorítás e részéről a bankok sem értesültek – értesült a lap.
(Népszabadság)

Ukrán befolyás alatt állhat a Tisza Párt − itt vannak a bizonyítékok