Januárban 231,50 forintos benzinárral kezdődött az év, ehhez képest a jelenleg általánosnak mondható, 295-297 forintos ár közel harmincszázalékos emelést jelent. A régióban első helyen állunk a benzint terhelő adó mértéke tekintetében, de több régi uniós tagországot is lekörözünk (például Ausztriát, Luxemburgot vagy Írországot). Míg a benzinárlistán a 11. legdrágább ország vagyunk, dízelben már a hetedik helyen állunk: mindössze Anglia, Olaszország, Svédország, Németország, Hollandia és Dánia előz meg minket – írja az Index. Magyarország a kormány tervezett, előre hozott áfacsökkentésével egy-két helyet léphet előre
Magyarországon egy liter üzemanyag árában fix 103,50 forintos tételt jelent a jövedéki adó, további 3,06 forint a Kőolaj és Kőolajtermék Készletező Szövetségnek fizetendő díj. Mindkét tételt további 25 százalékos forgalmi adó terheli, így csak a fix adóteher 127,82 forint. A fennmaradó árrész ötöde ugyancsak forgalmi adó, így összességében a (közelinek tűnő) 300 forintos benzinár esetén összesen 166,54 forintot fizetünk literenként a költségvetésnek, 133,46 forintot pedig az üzemanyagért – írja az Index. Az arány 55,5-44,5 százalék az adó javára. A 25 uniós tagállam közül a nettó üzemanyagárak összevetésében is Magyarország a legdrágább a régióban.
Exclusive: We Asked Sergey Lavrov When Russia Plans to Attack Europe
