EU: jövőre egyablakos áfarendszer

Várhatóan 2006. július 1-jén lép életbe az egyablakos áfarendszer bevezetéséről rendelkező uniós direktíva, amelyet tegnap – Becsey Zsolt néppárti képviselő jelentése alapján – az Európai Parlament is elfogadott.

MNO
2005. 09. 08. 6:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A változások elsősorban a kis- és középvállalkozások dolgát könnyítenék meg azzal, hogy hazai áfaszámukat bármely tagállamban használhatnák, ahol árut vagy szolgáltatást értékesítenek. A különböző országokban esedékes áfabevallásaikat ráadásul egyetlen internetes portálon keresztül is megtehetnék: a bevallásokat a rendszer automatikusan továbbítaná az áfa beszedésére jogosult tagállamoknak, és a kereskedő közvetlenül nekik fizetne.

Becsey Zsolt a Világgazdaságnak elmondta: bízik benne, hogy a kormányok még az idén áldásukat adják a javaslatra. Az egyetlen veszélynek azt tartaná, ha az indítvány kapcsán az alacsony áfakulcsot alkalmazó országok ismét elővennék azt a javaslatukat, hogy a jövőben ne a fogyasztás, hanem az áru eredete szerint vessék ki ezt az adófajtát. (Világgazdaság)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.