Ki is tartozik az Apró-Gyurcsány érdekkörbe?

Újabb ülést tartott az a parlamenti vizsgálóbizottság, amely a miniszterelnök, pontosabban az Apró-Gyurcsány érdekkör meggazdagodásával foglalkozik. Ma arról, folyt a vita, hogy ki is tartozik ebbe az érdekkörbe.

MNO
2005. 09. 07. 10:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Korainak bizonyult a bizottság alelnökének kijelentése az ülés elején, hogy végre az első érdemi ülését tartja a bizottság május óta – jelentette az Info Rádió tudósítója. A képviselők nem tudtak megállapodni abban, hogy Gyurcsány Ferenc jelenlegi vagy jelenlegi és volt cégeit, illetve azok állami megrendeléseit vizsgálják-e, nem született döntés arról sem, hogy jelenlegi vagy korábbi vezetők, köztisztviselők szerepével is foglalkozzanak-e, és abban sem értettek egyet, hogy személy szerint kik kerüljenek szóba. Szóval a bizottság ülése néha nyelvtani vitába torkollott a tudósító szerint.

A kormányoldal szerint csak a 2002 utáni időszakot lehet vizsgálni, mert Gyurcsány Ferenc előtte magánszemély volt. Az ellenzék nem így látja. Szijjártó Péter, a bizottság fideszes elnöke két embert javasolt megvizsgálni. Szilvásy György az egyik, ő most Gyurcsány Ferenc kabinetfőnöke, korábban több minisztériumban volt vezető, és Gyurcsány Ferenc egyik korábbi cégében, a Perfektben vezérigazgató volt. A másik név Szabó Pál, a Posta vezérigazgatója, aki két Gyurcsány-cégben volt tag, illetve vezető. A Fidesz rajtuk kívül javasolta még felvenni a listára Kiss Elemér volt kancelláriaminisztert, Apró Piroskát, aki Horn Gyula kabinetfőnöke volt, illetve Gyurcsány Ferenc anyósa, és Dobrev Klárát, a kormányfő feleségét.

A kormányoldal képviselői ezeket a javaslatokat nem fogadták el, szerintük az ellenzék alap nélkül dob be neveket.

Azzal kapcsolatban, hogy mennyi támogatást, illetve állami megrendelést kaptak a kormányfő cégei, egészen más adatokat hozott a két oldal. A kormánypártok szerint összesen körülbelül 800 millióról van szó, de ennek majdnem 90 százalékát a Fidesz-kormány idején kapták ezek a vállalatok, 2003 májusától csak 880 ezer forint jutott nekik. A Fidesz ezzel szemben fél milliárdról beszélt 1995-től mostanáig – hangzott el az Info Rádióban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.