Az utóbbi tíz év egyik legjobb teljesítményét nyújtotta a magyar válogatott szerda este Svédország ellen a Puskás Ferenc-stadionban – ám a siker elmaradt. Foghatjuk ezt Fortunára, aki ismét elpártolt tőlünk, ám képtelenség volt elvárni, hogy a magyar játékosok néhány nap alatt behozzanak többévnyi lemaradást a svédekkel szemben.
Erre a csapatra a vereség ellenére még a legkritikusabbak is büszkék lehetnek, hiszen 90 percen át küzdött, harcolt, támadott, néhol látványosan játszott, ám eredménytelenül. Ez pedig az jelenti, hogy ismét nélkülünk rendeznek világbajnokságot.
A svéd kapitány szerint a döntetlen igazságos lett volna
Lars Lagerbäck a mérkőzés után közölte: nehéz találkozót várt, és ez be is igazolódott. A svédek kapitánya szerint a döntetlen lett volna az igazságos eredmény, mivel kiegyenlített mérkőzést vívtak a magyarokkal. Mint mondta, a magyar válogatott támadó szellemben lépett pályára, amivel megakadályozta a svédek játékát, de a skandinávok erre készültek. A svéd szövetségi kapitány leszögezte: tudták, hogy türelmesen és kiegyensúlyozottan kell játszani, és végül ez meg is hozta az eredményét. A győztes gólt klasszis találatnak nevezte Lagerbäck, míg a sikert „munkagyőzelemként” aposztrofálta.
A kapitány büszke, de a ravaszságot hiányolja
Régen látott jelenet zajlott a mérkőzést követő sajtótájékoztatón: a magyar válogatott szövetségi kapitányát egy vereség után is kitörő és hosszan tartó taps fogadta. Lothar Matthäus szerint ez a csapatnak szólt, és a dicséretet továbbítja majd a jáékosok felé.
A német szakember kijelentette: sokk alatt van, így nem is igazán tudja értékelni a találkozót. Matthäus köszönetet mondott a válogatott tagjainak a svédek elleni teljesítményért. A szövetségi kapitány a szurkolókat és a játékot is szupernek nevezte, csak a megfelelő eredmény hiányzott a vb-selejtezőn. A német tréner ismételte korábbi kijelentéseit, miszerint túl sok esély kell a magyar válogatottnak, hogy gólt érjen el, márpedig a győzelemhez elengedhetetlen, hogy az ellenfél hálójába találjanak.
Matthäus úgy érzi, a csapat hozzáállása, szellemisége, beállítottsága megfelelő és pozitív, ám a ravaszság terén még van mit feljődni. A szövetségi kapitány szerint a játékosoknak nem lehet szemrehányást tenni, és a szurkolók büszkék lehetnek az együttesre, mint ahogy büszke ő is a válogatottra. Az említett ravaszságot a nemzetközi színtéren lehet megszerezni, ehhez több tapasztalatra van szükség. Matthäus kiemelte, a válogatott tagjainak hozzáállása egy év alatt sokat változott, profibb a mentalitásuk a játékosoknak, emiatt is tetten érhető a fejlődés.
A világbajnokság csak egy álom volt
A szövetségi kapitány szerint csupán egy álom volt a világbajnokságra való kijutás, és nem minden álom teljesül, ám hozzátette: sokat lépett előre a válogatott, aminek szembetűnő jele, hogy újra komolyan veszik a magyar futballt.
Bizonytalan jövő – Matthäus vár
Több alkalommal is faggatták Lothar Matthäust jövőjével kapcsolatban, ám konkrét választ most sem tudott adni. A kapitány kiemelte: az Európa-bajnoki selejtezőkön is szívesen irányítaná a gárdát, mivel jó úton járnak, és ez a fiatal együttes a jövő csapata lehet. A német szakember jól érzi magát Budapesten, mint mondta, már valamennyire magyarul is érez. Közölte: a felelősöknek fell kell ébredniuk, és már most tárgyalni kell a folytatásról, hogy a tervek egyértelműek legyenek. A kapitány már a Bulgária elleni selejtező előtt dűlőre akarja vinni a dolgot.
Az ügyben megkerestük az MLSZ főtitkárát, aki közölte: leghamarabb a labdarúgó-szövetség október 6-i elnökségi ülésén kerülhet szóba a szövetségi kapitány jövője. Ez még beleilleszkedik a Matthäus által szabott határidőbe, mivel Bulgáriában két nappal később lép pályára az együttes.
Berzi Sándor kijelentetette: ez nem „egyemberes” kérdés, az elnökségnek van joga a kapitányt kinevezni és szerződését meghosszabbítani is. A főtitkár szerint jó kapcsolat van az MLSZ és a német tréner között, így nem tart attól, hogy időközben Matthaüs megsértődik, mivel nem keresték még a folytatással kapcsolatban.
Böőr: Az 1-0 lett volna a reális
Böőr Zoltán a találkozó után az MNO-nak kiemelte: nagyszerűen játszott a válogatott a világ egyik legjobbja ellen, és több helyzetünk volt, mint a vendégeknek. A játékot pozitívnak értékelte a debreceni középpályás, aki szerint erre a teljesítményre lehet építkezni. Mint mondta, az 1-0 reális eredmény lett volna a játék képe alapján. Böőr elismerte, hogy nem kellett volt Farina játékvezetőnek büntetőt ítélni a második félidei gyanús esetnél, mikor a tizenhatoson belül elesett egy svéd hátvéd szorításában.
A Törökországba szerződő játékos szerint a hátralévő két selejtező már a 2008-as Eb-re való felkészülést hivatott szolgálni, és éles mérkőzéseken lehet lemérni a haladást. Lothar Matthäus jövőjével kapcsolatban Böőr közölte: ezt nem a válogatott tagjainak kell eldönteniük, ő személy szerint örülne, ha továbbra is a 150-szeres német válogatott maradna a szövetésgi kapitány.
Nézőpont Intézet: az Európai Unió intézményeiben fennáll a jogállamisági elvek súlyos megsértésének kockázata
