Mi célt szolgál az alkotmányügyi bizottság döntése?

Az alkotmányügyi bizottság kormánypárti többsége az ellenzéki tagok tiltakozása ellenére kedden úgy döntött, hogy a rádiókuratórium elnöksége jogosult átmeneti ügyvezetőt jelölni. Az ügyben a testület Szili Katalin házelnök felkérésére foglalt állást. Áder János, a Fidesz frakcióvezetője szerint az állásfoglalás egyetlen célja a politikai segítségnyújtás Gellért Kis Gábornak.

MNO
2005. 09. 06. 12:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága az ellenzéki tagok tiltakozása ellenére, a kormánypárti többség szavazataival állásfoglalást fogadott el kedden arról, hogy a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége átmeneti időre, azaz az új elnök megválasztásáig ügyvezető elnököt nevezhet ki. Az ügyben a testület Szili Katalin házelnök felkérésére foglalt állást.

A Fidesz és az MDF vitatta, hogy a bizottság hatáskörrel rendelkezne a kérdésben. Áder János, a Fidesz frakcióvezetője szerint a jogkövetkezménnyel nem rendelkező, tehát alapvetően értelmetlen állásfoglalás egyetlen célja a politikai segítségnyújtás Gellért Kis Gábor rádiókuratóriumi elnök „további ámokfutásához”.

Mint korábban megírtuk, a Legfőbb Ügyészség szerint a Magyar Rádió kuratóriumi elnökének nem volt hatásköre arra, hogy az intézmény finanszírozásával kapcsolatos döntést hozzon, vagyis, hogy augusztusban csak részletekben folyósítsa a rádiónak járó pénzt. Az intézmény vezetése körüli vitában a vádhatóság úgy foglalt állást, hogy sem a kuratóriumi elnökség, sem a távozó rádióelnök nem jogosult a tulajdonosi megbízottat kinevezni, ez kizárólag a nagykuratórium hatásköre. A Legfőbb Ügyészség jogszerűtlennek minősítette az augusztus elsejei kuratóriumi ülés bezárását, és annak folytatását is. A hatóság állásfoglalását Hollós János igazgatásszervezési alelnök kérte, aki a kialakult helyzetért a kuratóriumi elnököt, a szocialista Gellért Kis Gábort tartja felelősnek, mert ő rendelte el az augusztus eleji kuratóriumi ülés bezárását.

Emlékezetes: a kuratórium két tagja augusztus elsején határozatot kívánt elfogadni arról, hogy Hollós Jánost jelöljék ki a rádió ügyvezetőjének. Gellért Kis Gábor, a testület szocialista elnöke viszont a szavazás előtt berekesztette az ülést. A kuratórium tagjainak többsége ennek ellenére Hollós mellett foglalt állást. Gellért Kis a kuratóriumot kikerülve megpróbálta elérni, hogy a cégbíróság jegyezze be tulajdonosi megbízottként Szíjártó Istvánt.

Rendkívüli ülést kezdeményezett a kuratóriumi tagok többsége

Rendkívüli ülés összehívását kezdeményezte a testület elnökénél a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi tagjainak többsége – közölte az egyik indítványozó tag, Pós Péter kedden a Távirati Irodával. Annak érdekében tettek így, hogy – korábbi döntésüknek megfelelően – az elnöki posztra pályázó mind a 14 jelentkezőt hallgathassák meg személyesen elképzeléseikről – mondta a kuratóriumi tag. A testület előtt hétfőn csak az a hat induló vázolhatta személyesen is elképzeléseit, akit pályázata alapján a közelmúltban, elektronikus levélben megtartott szavazáson a kuratórium tagjainak többsége erre érdemesített. Pós Péter a múlt héten levélben közölte a kuratórium elnökével, hogy elfogadhatatlannak tartja a közszolgálati médium elnöki posztjára pályázók meghallgatásának módját.

(Magyar Rádió, Fidesz.hu, Uno.hu, Magyar Nemzet, MNO)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.