Immár 109. alkalommal rendezik meg Budapesti Nemzetközi Vásárt (BNV). A Hungexpo területén szeptember 17-25. között látogatható fogyasztói vásár középpontjában idén is az otthon – azaz az építkezés, lakberendezés – áll; emellett az érdeklődők az INFOmarket-INFOtrend (számítógépes és konzoljátékok), az Intersound (szórakoztató elektronika), illetve az Ingatlan Expo (lakáspiac) rendezvényeit, standjait is megtekinthetik.
A négy kiállításon idén mintegy hétszáz cég mutatja be termékét – közel kilentcizedük magyar –, több mint húszezer négyzetméteren. A lakberendezés területének fő képviselői a bútorgyártó és forgalmazó cégek, míg a lakástextíliák körében az indiai szőttes- és szőnyegkészítők jelentkeznek különleges kínálattal. Ebben az évben kiemelkedően magas a kínai résztvevők aránya – tájékoztat a BNV sajtóanyaga. A konyha- és fürdőszoba-felszerelések, háztartási gépek és kiegészítők is megtalálhatóak lesznek a standokon. Az érdeklődőket lakberendezők segítik tanácsaikkal, illetve előadásaikkal. A pavilonokon kívül a házépítés, felújítás, a kertrendezés eszközeit találhatják meg az érdeklődők. A házépítéshez tartozó áruk és szolgáltatások kínálata rendkívül széles: a fogyasztók által ismert cégek mellett olyan kiállítók is megjelennek, melyek ismertségüket szeretnék növelni. Megjelennek a standokon a szabadidős tevékenységek, a hobbi cikkek, hangszerek, ruhák és ékszerek is. Láthatók lesznek a BNV idei díjazott termékei és cégei: a Bio-Textima Kft. ülőgarnitúrája, a Flowerland Bt. lég- és helyiségtisztító készüléke, a Mediterrán Kft. egyik fajta betoncserepe, a Zsolnay Manufaktúra egyik termékcsaládja, illetve a marketing díjas Hollóházi Manufaktúra F-1 Magyar Nagydíj Trófea kollekciója.
A szervezők szórakoztató és kulturális rendezvényekről is gondoskodtak. A Kárpát-medencei régiók mutatják be tánc- és énekkultúrájukat, tehetségkutató versenyen mutatkoznak be amatőr zenekarok, illetve délutánonként ismert együttesek, énekesek adnak koncertet. Lesz gyermeksziget és megőrző, divatbemutató, háromdimenziós mozi. A BNV-n szakmai programokat, konferenciákat is tartanak.
A 9 napos rendezvényre, mely naponta 10-től 18 óráig van nyitva, a szervezők idén 130 ezer látogatót várnak.
Mit mennyiért?














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!