Szocialisták jelentették fel az SZDSZ-es polgármestert

Hivatali vesztegetés bűntettének alapos gyanúja miatt nyomoz az ügyészség Kiskunmajsa szabad demokrata polgármestere ellen, aki egy másik önkormányzati képviselővel együtt pénzzel akart szavazatokat szerezni egy vállalkozás helyzetbe hozásához.

Magyar Nemzet
2005. 09. 13. 22:01
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hangfelvételek bizonyítják, hogy Kiskunmajsa SZDSZ-es polgármestere pénzt ajánlott két képviselőtársának azért, hogy szavazatukkal támogassák a helyi vízközmű bérbeadását egy bizonyos cégnek. A két politikus, Fogl András, az MSZP kiskunmajsai elnöke és Farkas Mihály volt MSZP-s képviselő megerősítette értesülésünket. Kiemelték, Faludi Tamás polgármester nem csupán személyesen, hanem egy önkormányzati képviselőn keresztül is megpróbálta őket jobb belátásra bírni, Foglnak mintegy két-, Farkasnak pedig félmillió forintot ajánlva föl, ha igennel szavaznak. Végül a közművet egy törvénymódosítás miatt mégsem adták bérbe, de a két, megvesztegetni kívánt politikus feljelentést tett.

Fogl András lapunknak elmondta, a városvezető arról tájékoztatta őt, hogy a pályázó 15 millió forintot ad az önkormányzatnak, ha megnyeri a tendert, de ezt az összeget le lehet faragni tízmillióra, a fennmaradó ötmilliót pedig eloszthatják egymás között. A cég 35 évre vette volna bérbe a vízközművet, amelynek éves árbevétele 100-120 millió forint, vagyis busásan megtérült volna a néhány milliós csúszópénz. Azonban a beszélgetéseket Fogl András és Farkas Mihály is fölvette, és a hanganyagot átadták az ügyészségnek.

A bizonyítékok ellenére Faludi Tamás lapunknak cáfolta, hogy pénzzel próbálta volna befolyásolni politikustársait, de többet a nyomozás lezárultáig nem kívánt mondani. A Bács-Kiskun Megyei Ügyészség májusban indított nyomozást hivatali vesztegetés megalapozott gyanúja miatt Faludi Tamás és egy önkormányzati képviselő ellen. A vizsgálat határidejét nemrég november 3-ig hosszabbították meg.

Az SZDSZ országos tanácsában is fölbukkanó Faludi Tamás 2002-ben az Együtt Kiskunmajsáért Egyesület színeiben lett polgármester, az MSZP és az SZDSZ támogatásával. Azóta az MSZP kihátrált mögüle, mert – mint Fogl András fogalmazott – „Faludinak csak a hatalom volt a fontos, nem az, hogy megvalósítsa ígéreteit”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.