Az abortusztabletta elleni tiltakozást a Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága, a Magyar Bioetikai Társaság, a Pacem in Utero Egyesület és az Alfa Szövetség szervezte. A felszólalók az emberi élet értékére hívták fel a figyelmet, és elutasították a terhesség-megszakítás minden formáját. Batiz András kormányszóvivő úgy reagált, hogy a kabinet azt szeretné, hogy minél több gyermek szülessen megfelelő körülmények között, de vannak kivételes esetek, és a nőknek joguk van dönteni saját sorsukról. Hozzátette: az orvosok szerint az abortusztabletta kevésbé veszélyes, mint a műtéti terhesség-megszakítás.
A szaktárca állásfoglalása szerint „az abortusztabletta alkalmazása nem vonja maga utána a terhesség-megszakítások számának növekedését, ugyanakkor kevesebb kockázattal jár, mint a műtéti beavatkozás”. A tabletta elvi alkalmazhatóságával a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény előírásai nem sérülnek, a terhesség-megszakítás szabályozása nem lazul, a jogszabályban leírtakat továbbra is be kell tartani – áll az Egészségügyi Minisztériumnak abortusztablettával kapcsolatban kiadott közleményében.
Mint a terhesség-megszakítás egyik lehetséges módszere, a tabletta is kizárólag a megfelelő kórházakban alkalmazható, szigorú orvosi felügyelet és megfigyelés mellett. A tabletta tehát nem használható járóbeteg-ellátásban, nem válhat patikaszerré. A terhesség-megszakítás Magyarországon nem alkotmányellenes, nem büntetendő orvosi beavatkozás, a hatályos jogszabályok szerint nem számít emberölésnek. Az érintettek közül senki nincs rákényszerítve arra, hogy ezzel a megoldással éljen, ezt mindenki szabad akaratából döntheti el. Az abortusz végzésére jogosult orvos is dönthet úgy, hogy megtagadja a beavatkozást – tájékoztat a szaktárca.
– Minden gyermekáldást boldogan vállalt a családom, de hogy mást erre törvénnyel kényszerítsek, az idegen tőlem – közölte a Népszabadsággal Iványi Gábor, volt SZDSZ-es politikus, metodista lelkész. Iványi kijelentette, minden olyan szer, amelyről bizonyossá válik, hogy szedése beláthatatlan kockázatokkal jár, be kell tiltani. Az abortusztablettát azonban, amelyek használata ellen az Alfa Szövetség tüntetést szervez, nem ismeri – tette hozzá.
A tiltakozás apropóját az adja, hogy a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium nyár elején kiadott állásfoglalásában támogatta a tabletta hazai bevezetését. Ez természetesen még nem jelenti azt, hogy automatikusan alkalmazni lehet majd ezt az eljárást, hiszen a gyártó cég eddig nem adta be kérelmét a magyarországi törzskönyvezésre. Pontosabban annak csupán első tablettájára érkezett eddig kérelem. Az RU-486 nevű készítmény ugyanis két tablettából áll. A Mifepristone (vagy Mifeprex) olyan méreg, amely meggátolja a megfogant emberi élet táplálásához szükséges hormon, a progeszteron termelődését. A prosztaglandin nevű másik szert arra használják, hogy görcsös méhösszehúzódásokat okozva az elhalt magzatot kihajtsák a méhből. Ha e kémiai abortusz mégsem következne be, akkor a babát sebészi abortusszal, kaparással távolítják el. Az RU-486 által előidézett kémiai vagy mérgezéses abortusz csak az utolsó havi vérzés első napjától számított 5., esetleg 7. hétig végezhető el. Néhányan ugyan később is alkalmazhatónak tartják, de a 9. hét környékén már jelentősen csökken a szer hatása. Az önmagában alkalmazott RU-486 az esetek 60-80 százalékában öli meg a magzatgyermeket, prosztaglandin hozzáadásával a méregkoktél hatásfoka 95 százalék.
| Év | 1980 | 1990 | 2001 | 2004 |
| Élveszületések száma | 148673 | 125679 | 97047 | 95137 |
| Művi terhességmegszakítások száma | 80882 | 90394 | 56404 | 52539 |
| Száz élveszületésre jutó abortuszok száma | 54,4 | 71,9 | 58,1 | 55,2 |














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!