Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) főtitkárhelyettese elmondta, hogy a díjváltozással, illetve az esetleges rendeletmódosítással kapcsolatban nem volt lehetőség álláspontjuk kifejtésére. Ezt ellentétesnek tartják a gazdasági tárca és az MKFE tavasszal aláírt együttműködési megállapodásával, valamint a cégek szakmai érdekképviseletei és a kormány között a terület versenyképességének javítása érdekében teendő intézkedésekről szóló augusztusi megállapodás szellemiségével. Az MKFE szerint az új díjtételek egyeztetés nélküli meghatározása megkérdőjelezheti a kormányzati tárgyaláson eddig elért részeredményeket, és súlyosan veszélyeztetheti azok eredményes folytatását.
Hasonlóan vélekedik a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége és a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete. Közös közleményükben egyebek mellett kifogásolják, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben az idén a díjemelésekről szóló irányzó döntések szakmai előkészítésébe nem vonták be a hazai közúti szolgáltatókat tömörítő szervezeteket. Kitérnek arra is, hogy a kormány a szakma versenyképessége javítása érdekében tett intézkedésként indokolta a nehéz tehergépjárművek (D4-es kategória) díjának 4-5,5 százalékos áremelését. Ez azonban a bruttó árra vonatkozik, de az áfa 20 százalékra történő mérséklését figyelembe véve a nettó díjak emelkedése mintegy 9-10,5 százalék. Az adó-visszaigénylő pozícióban lévő közúti szolgáltatóknak pedig ez a mérvadó, azaz ennyivel nő a terhük 2006-ban.
Manninger Jenő, az Orbán-kormány közlekedés-ügyekben is illetékes egykori politikai államtitkára, fideszes szakpolitikus szerint a hosszabb autópálya nem indokolja az emelést. – A hosszabb pályát többen is használják majd, így a bevételek eleve nőnek. Arról nem is beszélve, hogy áfacsökkentést jelentett be a kormány, ehhez képest ezt nem érvényesíti az autópályák esetében – nyilatkozta szerdán az MNO-nak.
Az is érthetetlen, hogy ha úgy „dübörög” a gazdaság, és olyan „nagy a jólét”, ahogyan azt kormánypárti politikusok mondják, mi szükség áremelésre? – kérdezte Manninger.
Az ellenzéki politikus szerint különösen az éves matrica ára nagyon magas, s legalább a személygépkocsik esetében indokolt lett volna 33 ezer forint körülire csökkenteni a díjakat, nem pedig 37 ezerre felemelni.
(vg.hu, mno.hu)
XIV. Leó pápa a fiataloknak üzent
