A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az adószakembernek ugyan munkaköri joga, hogy hozzáférjen az adatbázishoz, ám kinevezése után nem kért belépési kódot. Emiatt az utasítására történő esetleges adatlekérdezések is beosztottján keresztül vagy annak belépési kódjával történnek. Ez azért lehet fontos körülmény, mert az adóhatóság a közelmúltban belső vizsgálatot rendelt el a korábban a miniszterelnök érdekeltségébe tartozó céggel kapcsolatos adatlekérés ürügyén. A vizsgálat – amellyel összefüggésben fegyelmi eljárást is indítottak az APEH munkatársa ellen – megállapította, hogy Juhász titkárnőjének belépési kódjával körülbelül száz cég adatait kérték le. A társaságok között volt egy korábbi Gyurcsány-érdekeltség is, a Fittelina Kft. Ez a kormányfő múlt heti, az Apró– Gyurcsány-érdekkör gazdagodását vizsgáló bizottság ülése alatt derült ki. Az APEH ugyanis épp ekkor hozta nyilvánosságra közleményében, hogy egy munkatársa két héttel korábban adatokat kért le Gyurcsány cégéről a nyilvántartási rendszerből.
A Magyar Nemzet azonban úgy tudja, az APEH naplózási rendszerének tanúsága szerint a Fittelina Kft. nevű, volt Gyurcsány-vállalkozásról sem nyomtatóra, sem elektronikus hordozóra nem történt adatkimentés.
Nagyon fontos határidő közeleg, aki nem lép, fedezet nélkül marad! Ezt a pénztárcánk is báthatja















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!