Szakértők szerint a növekedés leginkább az unióba érkező bevándorlóknak köszönhető: az Európai Unió statisztikai ügynökségének (Eurostat) közlése szerint az EU-ba érkező legális bevándorlók száma 2004-ben megközelítette a kétmillió főt. A lélekszám növekedéséből mintegy 400 ezer köszönhető a születéseknek.
A friss európai adatok ismét rávilágítottak arra, hogy az EU- tagállamok társadalmai elöregedőben vannak. Éppen ezért a gazdasági fejlődés ütemének, valamint a jóléti államnak a fenntartásához még több bevándorló befogadására van szükség.
A jelentésből többek között kiderült, hogy az Európai Unióban 2004-ben született gyermekek majdnem egyharmada házasságon kívüli kapcsolatban jött a világra, főleg az északi országokban.
Az adatok szerint az unió legnépesebb államának, a 82,5 millió fős Németországnak valamelyest csökkent, míg a második legnagyobb, 60,6 milliós Franciaországnak kevéssel nőtt a lakossága. A népességet tekintve legkisebb uniós tagország a maga 400 ezer lakosával továbbra is Málta.
(hirado.hu)
Orbán Viktor mutatott egy képet, amitől falnak ment Magyar Péter sajtója
