A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozatának Médiaszekciója azonnali fegyelmi vizsgálat lefolytatására szólítja fel a Magyar Televízió elnökét.
Az MTV október 25-i, keddi „ESTE” című műsorában Krizsó Szilvia műsorvezető valótlanságot állított, amikor azt mondta: „a Fidesz gazdaságpolitikusai ma egyéb elfoglaltságukra hivatkozva lemondták a részvételt”, így a gazdasági miniszter ellenfél nélkül, kettesben „vitatkozhatott” a műsorvezetővel. Az igazság a köztelevízió hazugságával szemben az, hogy a Fidesz egyik vezető gazdaságpolitikusa, Tállai András készen állt a vitára. Az MTV ellenben kijelentette, hogy nem fogadja el Kóka János vitapartneréül Tállai András személyét, mondván, „miniszteri rangú” vitapartner küldését kéri. A Fidesz jelezte, hogy sem Varga Mihály, sem Matolcsy György nem tudja a már korábban egyeztetett programját lemondani, ellenben Tállai András, aki végzettségét tekintve közgazdász, adószakértő, a Pénzügyminisztérium volt államtitkára, kész a vitára. Tállai András minden szempontból méltó vitapartnere az orvos végzettségű Kóka Jánosnak. Miután az MTV nem fogadta el a Fidesz javaslatát, a párt képviselője nem vehetett részt a televíziós vitában. Mindezek után a műsorvezető a Fideszre hárította a felelősséget, valótlanságot állított és tudatosan rossz színben tüntette fel a legnagyobb ellenzéki pártot.
Nyomatékosan felhívjuk a Magyar Televízió Rt. figyelmét, hogy egyetlen szerkesztőjének és műsorvezetőjének sincs joga ahhoz, hogy tudatosan valótlanságot állítson a Fideszről, illetve meghatározza számára, hogy mely politikusát milyen minőségben küldheti be a köztelevízió műsorába.
Budapest, 2005. október 27.
Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozat Médiaszekció
A Szeged vezetőedzője tudja a receptet a Veszprém trónfosztásához + videó
