Feketegazdaság a húsiparban: összehangolt ellenőrzést sürgetnek

A húspiaci feketekereskedelem miatt a bevételek hozzávetőleg öt százalékát kitevő összegtől esik el a költségvetés. Szakemberek emlékeztettek arra, hogy a közelmúltban ezer tonna emberi fogyasztásra nem alkalmas hús érkezett az országba, és feltették a következő kérdést: miért nem észlelték az esetet a hatóságok?

MNO
2005. 10. 26. 7:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar élelmiszerkönyvi szabályozás hiányossága, hogy nem írja elő kötelezően a gyártó nevének feltüntetését, holott ez a fogyasztónak is hasznos információt adna – hangoztatták a Vállalkozó Húsiparosok és Húskereskedők Szövetsége (Húscéh) vezetői kedden. A Napi Gazdaság által idézett szakemberek emlékeztettek arra, hogy a közelmúltban ezer tonna emberi fogyasztásra nem alkalmas hús érkezett az országba, és feltették a következő kérdéseket: miért nem észlelték az esetet a hatóságok, illetve a vevőnek hogyhogy nem tűnt fel az alacsony ár? Példaként említették, hogy kilogrammonként 200 forintért nem lehet minőségi virslit vásárolni, hiszen a virslibe való hús ára önmagában 400 forint körüli, míg a nyesedék húsé, bőré, baromfipépé 70–100 forint. Szerintük az állat-egészségügyi hatóságnak nyilvánosságra kellene hoznia annak a nyírségi feldolgozó cégnek a nevét, amely vásárolt az ominózus áruból és bedolgozta termékeibe.

A Húscéh szakértői felhívták a figyelmet arra is, hogy a vágóállat- és hústermékpálya szakmaközi szervezetében működő érdekképviseletek már kezdeményezték az illetékes minisztériumoknál, hogy a felügyelő hatóságok a piacon összehangolt ellenőrzést vezessenek be. Ez összhangban volt a kormány feketepiac visszaszorítására irányuló programjával, a munka júliusban el is kezdődött, ám azóta leállt – hangsúlyozták.

A húsipar éves árbevétele mintegy 400 milliárd forint körüli, ebből 140-150 milliárd forint – 30-40 százalék – a kis- és középvállalkozások árbevétele. A hazai húspiac 10-20 százalékát ugyanakkor a feketegazdaság birtokolja. Ez több milliárd forint bevételkiesést jelent az államnak – mondta Remény Ervin, a Húscéh ügyvezető alelnöke. Becslések szerint ez a kiesés elérheti akár a 10-20 milliárd forintot is.

(Napi Gazdaság)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.