Az elmúlt két évben sokkal több vállalat jutott csődbe hazánkban mint Csehországban vagy Lengyelországban, és csődben verjük az Európai Unió átlagát. A munkanélküliség növekedésének mértéke pedig az idei év első 8 hónapjában az Európai Unióban Magyarországon volt a legmagasabb – emlékeztetett Kontur Pál a Fidesz csődtúrájának első állomásán, a Déli pályaudvarhoz közeli MÁV-kerítésnél.
A Fidesz munkástagozatának elnöke felháborítónak nevezte, hogy amikor több ezer MÁV-dolgozót bocsátanak el, a csődöt-csődre halmozó MÁV-vezetés több száz milliós végkielégítéssel távozhat. Csak a vezérigazgató 80 milliós lelépti díjából 60-80 MÁV-os családot lehetne egy évig eltartani – fűzte hozzá Kontur Pál.
Pokorni Zoltán elfogadhatatlannak nevezte a kormány által beterjesztett vasúti törvényt, mert lehetővé teszi a vasút privatizálását, és nem tartalmaz garanciákat a személyi szállításra vonatkozólag. A Fidesz alelnöke kitért arra is, hogy a hírek szerint a vasút hétezer ember elküldését tervezi.
A Fidesz szerint a vasút lefejezése, vezetőinek kicserélése, illetve a mostani törvény beterjesztése a MÁV ingatlanvagyonának privatizálását, és a vasút piaci alapra helyezését szolgálja – húzta alá Pokorni. A nagyobbik ellenzéki párt ezért azt javasolja, hogy a beterjesztett törvényt vonják vissza, és a pártok kétharmados törvényben állapodjanak meg azokról a nemzeti vagyontárgyakról, amelyeket nem szabadna eladni, ebbe a körbe tartozna a MÁV is.
SZDSZ: A Fidesz fenn akarja tartani a csődhelyzetet
„A konzervatívok ma világossá tették: nem változtatnának a MÁV helyzetén. Fenntartanák az állami tulajdont és a csődhelyzetet. Mi, liberálisok viszont megváltoztatnánk a MÁV helyzetét. Felszámolnánk az állami tulajdont, s így a csődhelyzetet” – reagált az SZDSZ közleményben a Fidesz csődtúrájának első állomására, amelynek szerintük az az értelme, hogy „a Fidesz bemutassa: hol kívánja fenntartani és fokozni a csődhelyzetet”.
Azzal az SZDSZ is egyetért, hogy az állami tulajdonú MÁV ma csődhelyzetben van, ám úgy vélik, ha a Fidesz továbbra is állami tulajdonban tartaná a MÁV-ot, az azt jelenti, hogy a konzervatívok fenntartanák a csődhelyzetet: az alacsony színvonalú szolgáltatásokat, a késéseket, az eladósodást.
Az SZDSZ szerint, ha az állami tulajdon csődhelyzethez vezet, magántulajdonra van szükség. Az SZDSZ ezért javasolja a MÁV privatizációját, s ezért támogatja azt a vasúttörvényt, ami megteremti ennek feltételeit.
(Forrás: fideszfrakcio.hu, szdsz.hu)
Norris egy magyar kedvencről beszélt, és ezt gondolja Piastri manőveréről
