Fricz Tamás: Magyarországon a helyzet – a demokrácia európai ideáljai, normái és gyakorlata szempontjából – lehangoló, sőt elkeserítő. Létrejöttek ugyan, de a mai napig nem elég hatékonyak az egyes foglalkozási, társadalmi csoportok érdekeit védő szervezetek, ami különösen igaz a szakszervezetekre, amelyek lényegében a volt pártállami szakszervezet, a SZOT, későbbi nevén MSZOSZ köpenyéből bújtak elő, s nem igazán lehet tudni, hogy egyes vezetőik éppen milyen politikai és egyéb megfontolások alapján cselekszenek. (Emlékezzünk arra, hogy 1995-ben a Bokros-csomag valóban igen erőteljes, a munkavállalókat és általában az embereket sújtó intézkedéssorozatot vezetett be, ám ez ellen a szakszervezeteknek alig-alig volt kifogásuk, tüntetésre, sztrájkra nem került sor!) A kormány-munkavállaló-munkáltató érdekegyeztetés a mai napig gyenge, kialakulatlan. Az elmúlt 10-15 évben alig-alig fordultak elő sztrájkok. Nem csekély probléma az sem, hogy nincs az egyes társadalmi érdekképviseletek között szolidaritás, általános sztrájk fel sem vetődött. Gondoljunk csak bele: hányszor kerültek hátrányba olyan nagy foglalkozási csoportok, mint a közalkalmazottak, az egészségügyiek, a pedagógusok, a szociális intézmények alkalmazottai, a kultúra és tudomány emberei, a szolgáltató és kereskedelmi szektor dolgozói? Csak két aktuális példa: vajon melyik európai országban nem lenne tiltakozás, tüntetés, amikor a kulturális és tudományos intézményeket gyakorlatilag megfojtják az év második felében hozott megszorítási intézkedésekkel, a „maradványelvvel”?! S vajon melyik európai ország közalkalmazottai tűrnék el, hogy a kormány béremelési ígérete a következő évre kereken nulla százalék legyen?!
(Magyar Nemzet, 2005. október 29.)

Kémbotrány: a szakértő szerint az akciót az ukrán titkosszolgálat politikai megrendelésre hajtotta végre