Az import fokozatos térhódítása igencsak kellemetlenül érintette az elmúlt években a hazai virágtermelőket. Bár a halottak napja előtti erős kereslet még mindig az egyik legmeghatározóbb időszak a termelők számára, az említett behozatal miatt az ilyenkor legkedveltebb krizantémot a tavalyi árnál olcsóbban tudják értékesíteni a gazdák – nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Eke Sándor, a Dísznövény Terméktanács és Szövetség elnökségi tagja. Jelenleg a vágott virágokat – a fej nagyságától függően – szálanként 80-120 forintért tudják eladni a termelők, míg az elmúlt évben 120-150 forint között szóródott az ár.
Az importvirágok forgalomnövekedésének meghatározó oka, hogy jelentősen nőttek a termelési költségek, így például az energiaigény is. A behozatal pedig éppen olyan országokból érkezik, ahol nincs vagy minimális a fűtési ráfordítás. Így ma már a teljes – szakemberek szerint – 35-40 milliárdosra becsült hazai virágforgalomnak csak 60-70 százalékát teszi ki a magyar áru, míg három éve ez a mutató 70-80 százalék között ingadozott. Ez az említettek mellett azzal is magyarázható – véli Eke Sándor –, hogy például a cserepes virágok termőterülete drasztikusan, egynegyedére zuhant vissza.
Halottak napja előtt növekszik a gyertyák iránti érdeklődés, azonban ezen a piacon is nagyon nehéz megküzdeni az olcsó távol-keleti termékek áradatával – mondta a lapnak Lantos Zsolt, az Euro-Candle Kft. belföldi értékesítője. Ráadásul az alapanyag, a paraffin miatt a gyertyapiacot sem hagyja érintetlenül az elmúlt hónapok, évek kőolajár-robbanása. Ennek következtében a paraffin tavaly háromszor is több mint 10 százalékkal drágult a világpiacon, míg idén még nagyobb drágulás történt.
Lantos Zsolt szerint ráadásul mindenszentek előtt igencsak „kiszélesedik” a piac. Több olyan cégről is tud, amelyiknek semmi köze a gyertyákhoz, ám halottak napjára olcsó termékekkel jelenik meg, s ezekkel árban elég nehéz tartani a lépést.
(Napi Gazdaság)
Csak Orbán Viktor mondja ki az igazságot
