Két hét múlva kiderül, mire költik a pénzt a képviselők

Két héten belül kiteszik a parlament honlapjára a képviselők tiszteletdíj-térítéséről szóló 2002-ig visszemenő összesítést – jelentette be Szili Katalin házelnök. Jövő héten elkezdődik a költségvetési vita. A Fidesz által kezdeményezett „Hol van az ingyenes jogosítvány és az ingyenes utazás?” című vitanapot november 8-án rendezik meg.

MNO
2005. 10. 27. 10:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két héten belül olvasható lesz az Országgyűlés honlapján a képviselők költségtérítése 2002-ig visszamenőleg – jelentette be Szili Katalin házelnök a Házbizottság csütörtöki ülését követő sajtótájékoztatón.

A korábban elfogadott menetrend szerint jövő szerdán kezdődik a 2006. évi költségvetésre vonatkozó javaslat vitája, amelyre három napon keresztül összesen 30 óra áll a képviselők rendelkezésére.
A hét eleji szabadnapok miatt csak szerdán kezdődő parlamenti munka első ülésnapját a szokásossá vált gyurcsányi napirend előtti felszólalással kezdik, majd az egyéb napirend előttik után hangzik el a jövő évi büdzséről szóló törvényjavaslat expozéja, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a költségvetés ellenőrzéséről. A költségvetési előterjesztéshez jövő péntekig nyújthatnak be módosító indítványokat a képviselők.

Még aznap újabb egyeztetést tartanak az alkotmánybíró-jelölésről is a parlamenti pártok. A határon túli magyarok bizottsága elnökével kapcsolatban nem sikerült megegyeznie a két nagy frakciónak, ezért Szili szerint már csak a következő ciklusban állhat fel az új bizottság.

A Fidesz által kezdeményezett, „Az MSZP be nem váltott ígéreteiről: hol van az ingyen jogosítvány és az ingyenes utazás?” című vitanapot november 8-án tartják meg – ismertette a házelnök a bizottság döntését. Tájékoztatása szerint Áder János fideszes frakcióvezető kezdeményezte, hogy az Európa Tanács ülései előtt a parlament kérjen tájékoztatást a kormánytól. Ilyen jellegű kérés legközelebb december közepe előtt lesz esedékes.

A házelnök a Házbizottság ülésén is felkérte a frakciókat, hogy „a parlament tekintélyének megóvása érdekében tagjaik tanúsítsanak önmérsékletet, és tartózkodjanak a minősítő, személyeskedő, megbélyegző megnyilvánulásoktól”.

Szili úgy véli, hogy házszabályi kötelessége gondoskodni a Ház tekintélyének megóvásáról, így a fideszes bírálattal szemben nem gondolja, hogy kampánykérdéssé tette volna házelnöki tevékenységét a témával összefüggésben kiadott közleményével.
(hirtv.hu, teletext.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.