MSZP-s kampánylevél a nyugdíj mellé

A nyugdíjszelvénnyel együtt kapták meg debreceni nyugdíjasok azt az MSZP-logóval ellátott borítékot, amelyben az MSZP megyei elnökének levele volt. A szocialista politikus és a Magyar Posta sem tartja aggályosnak az esetet, míg a Fidesz Nyugdíjas Tagozatának megyei elnöke kifogásolja az ügyet.

MNO
2005. 10. 18. 15:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több debreceni nyugdíjashoz is egy címezetlen, MSZP-logóval ellátott borítékot jutattak el a nyugdíjszelvénnyel együtt, amelyben Oláh Lajosnak, az MSZP megyei elnökének levele volt.

Kovács András, a Fidesz Nyugdíjas Tagozatának Hajdú-Bihar megyei elnöke szerint aggályos, hogy a kormánypárti politikus nem postán adta fel a leveleit, hanem azokat bélyeg nélkül kézbesítik a postások azoknak, akikről úgy gondolják, hogy címzettek lehetnek. Kovács András hozzátette, hogy adatvédelmi kérdéseket is felvet az ügy, mert a kiértesítés bizonyos társadalmi csoportot érint, továbbá aggályos az is, hogy egy állami cég állami alkalmazottai munkaidőben kézbesítik azokat. A szervezet kifogásolja, hogy Oláh Lajos levelét kérés nélkül kapják meg a nyugdíjasok a nyugdíjszelvénnyel együtt.

A Magyar Postán tudnak a levélről, amelyet hivatalosan címezetlen reklámküldemény kézbesítésének tartanak. Ezt a szolgáltatást bárki igénybe veheti, ha kifizeti annak díját. Tomocskó Tamás, a Magyar Posta Rt. szóvivője közölte, hogy nem tartják aggályosnak az ilyen jellegű szolgáltatás végzését. Hozzátette: bármilyen feltétel alapján lehet kérni kézbesítést, amelyet a Magyar Posta végre is hajt. Tomocskó szerint a postások tudják, hogy melyek a nyugdíjas háztartások, és oda kézbesítik a levelet.

A szocialisták megyei elnöke, Oláh Lajos sem lát kivetnivalót a levelek kézbbesítésében, és arra hivatkozik, hogy ő csak egy szolgáltatást rendelt meg. Az MSZP megyei elnöke fizeti majd a számlát, ám azt nem tudta, hogy hány levelét kézbesíti a Posta.

(Forrás: fideszfrakcio.hu, Debreceni TV)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.