„Olyan helyzetben vagyunk, amiből vagy együtt fogunk kilábalni, vagy sehogy sem. Szerintem olyan Magyarország nem képzelhető el, ahol a magyarok sikeresek, a cigányok meg nem. Meg fordítva se” – jelentette ki a Fidesz elnöke a Gazdasági Konzultáció keretében Szécsényben tartott roma vállalkozói fórumon.
Felhívta a figyelmet arra, hogy sem a magyarok, sem a politikusok nem fogják megoldani a roma vállalkozók problémáit, ám szövetségesek nélkül sem lábalhatnak ki nehéz helyzetükből. Orbán Viktor felajánlotta a Fidesz együttműködését, ha a roma vállalkozók megfogalmazzák megoldási javaslataikat.
Az ország minden részéről érkezett, mintegy nyolcvan roma vállalkozó részvételével megtartott fórumon a politikus úgy vélekedett, hogy az ország jelenlegi gazdasági állapota nem csupán a roma vállalkozókat sújtja, hanem mindenkit: a munkanélküliek száma meghaladja a 400 ezret, az egykori állami vagyon kilencven százalékát privatizálták, illetve az államadósság növekedése miatt, a csecsemőktől az aggastyánokig mindenkinek a vállát több mint 1,8 millió forint adósság nyomja – magyarázta.
Ebben a helyzetben – folytatta Orbán Viktor – nem pusztán politikai szinten kell megszerveződnie a roma vállalkozóknak, hanem más formában is. Ennek a „más formának” egyik módjaként
felvetette egy roma vállalkozói kamara létrehozásának a lehetőségét, illetve azt, hogy a roma vállalkozások tevékenyen vegyenek részt a roma fiatalok szakképzésében.
Végül leszögezte, hogy össze kell gyűjteni a javaslatokat, „majd meg kell találni azokat a partnereket a roma közösségen kívül, akik egyébként hajlandóak önökkel együttműködni ennek a végrehajtásában. Én csak annyit tudok önöknek mondani, hogyha ilyen partnert keresnek majd, akkor nyugodtan kopogtassanak be a mi ajtónkon. Mi szívesen leszünk társak, szövetségesek”.
(fideszfrakcio.hu)

Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról