Pert nyert a Fidesz: Orosz megsértette a médiatörvényt

A tényszerű és tárgyilagos tájékoztatás követelményének megsértése miatt a Fővárosi Bíróság első fokon megváltoztatta az Országos Rádió és Televízió Testülete korábbi határozatát.

MNO
2005. 10. 27. 12:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bírósági ítélet megállapítja, hogy a műsorszolgáltató – a Magyar Televízió 2004. október 4-i Nap-kelte című műsora – megsértette a médiatörvény 4. § (1)-ban meghatározott, a tényszerű és tárgyilagos tájékoztatásra vonatkozó követelményét azzal, hogy a Keresztűz című műsorszámban, amelynek vendége Áder János volt, a műsorvezető, Orosz József pontatlanul idézte Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének Soltvadkerten egy nappal korábban elhangzott beszédét.

Vétett Orosz József a tárgyilagosság követelménye ellen is azzal, hogy azt állította, a Fidesz elnöke úgy nyilatkozott, hogy „a Gyurcsány-kormány nem a magyar emberek kormánya”. Ezzel szemben Orbán Viktor azt mondta, hogy a Gyurcsány-kormány programja nem a magyar emberek programja. Mindemellett Orosz József a közszolgálati hírműsorban megengedhetetlenül saját véleményt fogalmazott meg.

A bíróság álláspontja szerint Orosz József ugyancsak megsértette a médiatörvény 4 § (1) szakaszát azzal, hogy véleményt megfogalmazva zárta le az Áder Jánossal folytatott beszélgetést, és nem adott lehetőséget a frakcióvezetőnek a reflektálásra.

A Nap-kelte szóban forgó műsorát egyébként az ORTT Panaszbizottságának Molnár Péter vezette tanácsa egyhangúlag elmarasztalta a médiatörvény 4. § (1) megsértése miatt. Ezt a döntést változtatta meg többségi szavazattal az ORTT Testülete, és a médiahatóság utóbbi határozatát változtatta meg a Fővárosi Bíróság.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.