A 2005. III. negyedévi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 928 ezer, a munkanélkülieké 309 ezer fő volt, ami 7,3 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Ilyen magas munkanélküliség több mint 6 éve nem volt.
A 2005. július-szeptemberi időszak átlagában a 15-74 éves népesség 54,9 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon, ami 1 százalékkal magasabb mint egy évvel korábban. A munkavállalási korúak 65,3 százaléka minősült gazdaságilag aktívnak a felvétel fogalmi rendszere szerint.
A 3 millió 928 ezres foglalkoztatotti létszám 21 ezer fővel haladta meg az előző év azonos időszakit. Az év eleji (január-márciusi) állapothoz viszonyítva a foglalkoztatottak létszáma 57 ezer fővel nőtt, ami csak részben vezethető vissza a szezonális hatásokra.
A munkanélküliek létszáma 2005 III. negyedévében 309 ezer fő volt, 54 ezer fővel több, mint az előző év azonos időszakában. A munkanélküliségi ráta 7,3 százaléknak felelt meg. (Az Eurostat által publikált harmonizált munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő augusztusban: EU-15: 7,8 százalék, EU-25: 8,6 százalék, Magyarország: 6,2 százalék).
A munkanélküliek közel 23 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból kerül ki. Az e korcsoportot jellemző munkanélküliségi ráta 20,4 százalék volt, szemben az előző évi 16,6 százalékkal.
A munkanélküliek 47,4 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást, ez 3 százalékponttal haladta meg a tavalyi értéket. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,2 hónapnak felelt meg.
Emlékezetes: 2002 májusában – A Fidesz-kormányának leváltása évében – a KSH hivatalosan 229 ezer munkanélküliről számolt be. Ez a szám most már elérte a 309 ezret.
Fidesz: Az elmúlt egy évben 54 ezer magyar család sorsa vált bizonytalanná
„A luxusbaloldali kormánytagok nem voltak képesek megfelelő intézkedéseket hozni a munkaerőpiaci helyzet javítása érdekében. Az emberek gondjai iránt érzéketlen kormány látszatintézkedésekkel próbált olyan képzetet kelteni, mintha tenne valamit, ám nyilvánvalóvá vált, hogy a különféle bejelentések, lépések mögött nincs tartalom; a munkanélküliség mutatói nem javulnak, inkább egyre rosszabbak„ – hangsúlyozta Balsai István (Fidesz) közleményében.
Hozzátette: a nyári idénymunka-lehetőségek lezárultával és az iskolákból kikerült, álláslehetőségektől megfosztott fiatalok munkaerőpiaci megjelenésével ismét emelkedik a munkanélküliek száma. Az elmúlt egy évben 54 ezer magyar család sorsa vált bizonytalanná.
A Fidesz szerint mélyreható, átfogó gazdaságpolitikai váltásra van szükség, ahol a munka megbecsülése, munkahelyek létesítése kap kiemelt szerepet, a megfelelő ösztönző rendszer kiépítésével – húzta alá Balsai István.
MSZP: A Fidesz hagyja abba a riogatást
A KSH legújabb jelentése érdemi pozitívumot jelent még akkor is, ha leszámítjuk a szezonális hatásokat – olvasható Filló Pál (MSZP) közleményében. A politikus szerint a regisztrált munkanélküliek számának növekedését elsősorban a Fidesz-kormány elhibázott oktatáspolitikája okozza. Leszögezi: a szétvert szakmunkásképzés, a piac igényeit semmibe vevő oktatási rendszer vezetett a pályakezdő fiatalok esetében a növekvő munkanélküliséghez. A Fidesz munkanélküliségi adatokkal való riogatása csak az emberek félrevezetését és a jövő évi választásokon a hatalom minden áron való megszerzését szolgálja. Ne feledjük, ők voltak azok, akik – a munkanélküliségi ellátás idejének csökkentésével, a jövedelempótló támogatás megszüntetésével – több százezer munkanélkülit tüntettek el a regisztrációból, a szőnyeg alá söpörve a problémát.
A Gyurcsány-kormány legfontosabb célja: a munka valódi
megbecsülése, az új munkahelyek létrehozása, a pályakezdő fiatalok, az ötven év felettiek, a gyesen, gyeden lévők és a hátránnyal élők esélyeinek növelése. Erről szólt az elmúlt egy év törvényhozási politikája és a 2006. évi költségvetés is. Ezek az intézkedések érdemben tovább fogják növelni a foglalkoztatottak számát. Hiszen a legfontosabb az, hogy minél többen dolgozzanak az aktív korú lakosság köréből – tartalmazza az OS által kiadott dokumentum.
Batiz: A sorkötelesség megszűnése az egyik ok
A statisztikából csak első ránézésre tűnik úgy, mintha többen lennének azok, akiknek nincs állása – fejtegeti közleményében Batiz András. A kormányszóvivő szerint ebbe a körbe bele kell számítani azokat is, akik „gazdaságilag nem aktívak” – márpedig ez az együttes kör egyre kisebb – jegyzi meg a szóvivő, hozzátéve: a nem aktívak nem keresnek munkát. – Valójában tehát az jó jel, ha a „gazdaságilag nem aktívak” száma csökken, és e miatt nő a bejelentett munkanélküliek száma, hiszen így többen lesznek azok, akik a munkavállalásuk érdekében hajlandóak tenni valamit – teszi hozzá Batiz András, aki közleményében kitér arra is: a munkanélküliség növekedésében más tényezők is szerepet játszottak; például az, hogy a múlt év végén megszűnt a sorkötelesség.
(Forrás: portfolio.hu, OS, MNO)
Ukrán nők csaptak össze a rendőrséggel a kényszersorozások miatt + videók
