Turi Gábor Debrecen alpolgármestere: Vonzó város Pécs, pannon karakterével, mediterrán hangulatával, a szocializmus alatt szépen gyarapodó múzeumaival, és mint olvassuk, a Balkán kapuja is közel van. Ha azonban a tárgyilagos szemlélő elvonatkoztat a jelenlegi belpolitikai viszonyoktól, és a decentralizáció, valamint a regionális fejlesztés szükségleteit veszi figyelembe, akkor nem mondhat mást: a cím elnyerése a keleti országrészben fekvő városok (Debrecen, Miskolc) előtt nyithatta volna tágabbra a felzárkózás kapuját.
„A zsűri indoklása szerint Pécs pályázata volt a legkoncepciózusabb. A terv egy európai mintákat követő városi kulturális politika kereteit vázolja föl” – emeli ki a tudósítás.
Vajh, akad-e ország az Európai Unióban, amelyik azért részesül osztályfőnöki dicséretben, mert a saját kulturális örökségének ápolása helyett „európai minták” átvételével veszi ki részét a közös kontinentális életből?
Meglehet, az a budapesti lakos, aki a szupermarketekben biohúsra vadászik, nincs tudatában annak, hogy a szürke marha a Hortobágy őshonos állata.
(Magyar Nemzet, 2005. október 26.)
PM Orban Posts Picture That Sends Peter Magyar’s Media Into a Frenzy
