A közlemény szerint az MTV A szólás szabadsága című műsora – közszolgálati kötelezettségét tudatosan figyelmen kívül hagyva – szerepet vállalt Gyurcsány Ferenc október 23-i politikai színjátékában, a parlamenti ellenzék vezető politikusainak lejáratásában. A műsor nem felelt meg a pártatlanság és a kiegyensúlyozottság törvényi kötelezettségének, illetve alkalmas volt a nézők tudatos megtévesztésére is. Emiatt a Fidesz panasszal fordult az Országos Rádió és Televízió Testülethez, valamint felkérte az MTV-t is a szükséges belső vizsgálatok lefolytatására.
A Fidesz nehezményezi, hogy az MTV mindmáig nem folytatta le az ügy érdemi kivizsgálását, nem vonta le a szükséges konzekvenciákat, és a mai napig nem nyújtott semmiféle garanciát arra, hogy hasonló eset a jövőben nem fordul elő.
Ezért a Fidesz politikusai – tartva magukat korábbi álláspontjukhoz – továbbra sem vesznek részt A szólás szabadsága című műsorban. A műsor szerkesztőit arra kérik közleményükben, hogy a szereplések visszautasításával kapcsolatban ne állítsanak tudatosan valótlanságot, hanem – közszolgálati médiumtól elvárható módon – hitelesen tájékoztassák a közvéleményt a Fidesz döntésének okairól.
Versenyt úsztak az elszabadult kukák a pécsi villámárvízben + videó
