A Budapest Honvéd–MTK labdarúgó-mérkőzést a hetedik fordulóból az elhíresült Tornyi-ügy miatt halasztották el, ám a két és fél hónapos késéssel kedden megrendezett összecsapás így is óriási botránnyal fejeződött be. Az eredmény 2-2 lett, ám a találkozó nem Miro remek megoldásairól vagy Hrepka nagy helyzeteiről lesz emlékezetes – hanem Saskőy Szabolcsról.
A játékvezető az egyébként sportszerű meccsen a Honvéd-játékosoknak hét sárga és két piros lapot (Kovács Zoltánnak második sárga lapja után, Schultz Leventének egyből) osztott ki, amelyek nagy része nem volt megérdemelt, illetve ítélt ellenük egy vitatható tizenegyest (A „sípmester” egy jogtalan szabadrúgás után a sorfalon megpattant labdánál kezezést látva mutatott a mészpontra). Az MTK egy játékosa kapott sárga lapot. Saskőy – teljesen indokolatlanul – hatperces hosszabbítást tervezett, ám ezt – szintén teljesen indokolatlanul – még kettővel megtoldotta, és az MTK védője, Lambulics a 98. percben egyenlíteni tudott. Ezt követően a bíró lefújta a meccset.
Ekkor elszabadultak az indulatok: a játéktérre befutott a Honvéd játékos-pályaedzője, Borgulya István, akit a rendezőknek kellett lefogniuk, majd Saskőy őt is kiállította. A bíró a rendfenntartók gyűrűjében jutott el az öltözőig. Neki és segítőinek további másfél órát kellett várniuk arra, hogy biztonságban elhagyhassák a Bozsik-stadiont.
Kiss Zsolt: Csalás volt
Vesztegetés alapos gyanújával bírósághoz fordulnak a Budapest Honvéd tulajdonosai, miután botrányosnak ítélik Saskőy Szabolcs játékvezető működését az MTK elleni keddi bajnoki mérkőzésen – jelentette ki Kőszegi Géza, a kispestiek klubigazgatója. A klubvezető ismertette, hogy a feljelentést ismeretlen tettes ellen kívánják megtenni, de egyelőre ez még nem történt meg. Kőszegi szólt arról is, hogy a játékvezető ellen polgári peres eljárást indítanak munkakörben elkövetett gazdasági és erkölcsi károkozás miatt. Hozzáfűzte: reméli, hogy Saskőy Szabolcs játékvezetőt az esetleges nyomozás során tanúként minél korábban beidézik.
Kőszegi Géza úgy vélekedett, hogy a játékvezető indokolatlanul döntött a hat-, majd az újabb kétperces hosszabbítás mellett.
Kiss Zsolt, a Honvéd kisebbségi tulajdonosa szerint az egész magyar futballhoz méltatlan volt a játékvezetés. „Mondjuk ki, csalás volt. A fegyelmi bizottságot arra kérjük, hogy soron kívül tárgyalja a két kiállított játékosunk ügyét, mert hét végén már Debrecenben lépünk pályára” – szögezte le a tulajdonos, aki ismertette: megvizsgálják annak a lehetőségét is, hogy a klub megóvja a találkozót.
A mérkőzés játékvezetője, Saskőy Szabolcs is bejelentette: feljelentést tesz a hazaiak vezetősége ellen nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért.
A tippmixelés nem valószínű
A mérkőzés kapcsán felmerült a mostanában újra sokat emlegetett tippmixes csalás lehetősége. A Honvéd–MTK meccsre ötös kötésben lehetett fogadni a Szerencsejáték Rt. fogadóirodáiban, vagyis mellette még további négy mérkőzésre kellett volna helyesen tippelni ahhoz, hogy a szelvénnyel pénzt lehessen nyerni. A döntetlen 2,7-es, a hazai győzelem 2,35-ös, a vendégsiker 2,2-szeres pénzt ígért.
Somorai László, a Szerencsejáték Rt. szóvivője úgy tájékoztatta az nso.hu-t, hogy ezt a mérkőzést is magába foglaló
ötös kötések összege döntetlenre 417 000 forintot tett ki, a hazai győzelemrre 241 000 forint, a vendégsikerre 1,2 millió forint értékben fogadtak. Hozzátette: a Bp. Honvéd–MTK mérkőzést is magába foglaló ötös kötések legnagyobb tétje 21 000 forint volt.
Saskőy tavaly is hibázott
Az MLSZ játékvezetői bizottságának elnöke, Puhl Sándor a tv2 Mokka című adásában védelmébe vette Saskőyt. A fiatal játékvezető egyébként annak ellenére FIFA-bíró lehetett, hogy a tavalyi Pápa–Debrecen meccsen gólt ítélt a vendégeknek, pedig a labda harminc centiméterre esett le a gólvonaltól.
Bántóan sokasodó hibák
Az utóbbi hetek eseményei kezdik azt a látszatot kelteni, hogy a nem túl színvonalas magyar futballt is van, ami alul tudja múlni – a magyar játékvezetés. Az elmúlt bajnoki fordulóban megrendezett Ferencváros–Debrecen mérkőzésen Kassai Viktor nem vett észre egy bántóan feltűnő kezezést a tizenhatoson belül a hazaiak védőjénél, emellett több vitatható ítéletével borzolta a hajdúságiak idegeit.
Az MTK–Újpest összecsapáson a vendégek szurkolói közül többen antiszemita rigmusokat skandáltak, és a játékvezető nem figyelmeztetett a sportszerűtlenség felhagyására, és nem szakította félbe a találkozót – noha mindez joga, illetve kötelezettsége is.
(Forrás: nso.hu, hirado.hu, Info Rádió, MNO)

„Sokkal jobb, hogy nem vagy a magyar jobboldalon!” – Kocsis ezúttal sem kímélte a Tisza-vezért