A GM megszüntetné a Széchenyi-kártya kamattámogatását

A gazdasági tárca a Széchenyi-kártya kamattámogatásának megszüntetését tervezi, ami kétmilliárdot meghaladó állami megtakarítást jelentene. A kompenzálást a konstrukcióban részt vevő bankoktól remélik. A szakmai szervezetek a Széchenyi-kártya konstrukcióját beruházási hitelcélokra is kibővíttetnék.

MNO
2005. 11. 02. 7:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Széchenyi-kártya kamattámogatása a 2002. évi induláskori öt százalékpontról előbb három, az idén pedig kettőre csökkent. Mértéke a vonatkozó kormányhatározat szerint jövőre sem változna, 2007-től azonban a tárca megszünteti a kamattámogatást – értesült a Világgazdaság. El szeretnék azonban érni, hogy ezzel azonos mértékben csökkentsék a konstrukcióban részt vevő pénzintézetek a nekik biztosított fix kamatfelárat, hogy a vállalkozások ne érezzék meg az állami támogatás csökkenését. Erről már tárgyalnak a bankokkal – írja a lap.

A hitelhez nyújtott jelenlegi 50 százalékos garanciadíj-támogatás 2006 végén szűnne meg. A konstrukcióban a Hitelgarancia Rt. a tartozás 73 százalékára vállal készfizető kezességet, a garanciadíj 1,8 százalék. A Széchenyi-kártyához a kis- és középvállalkozói célelőirányzatból nyújtott összes állami támogatás 2003-ban 800 millió, tavaly 2,256 milliárd, az idén 1,758 milliárd forint, jövőre 2,026 milliárdot terveztek. A GKM adatai szerint 2002 óta több mint 42 ezer kártyát adtak át, a megítélt hitelkeretek összege 177 milliárd forint.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint kár hozzányúlni a Széchenyi-kártyához, mert jól működik. Népszerűségét bizonyítja, hogy havi 2500-zal, azaz napi százzal nő az ügyfelek száma. Makrogazdasági szinten fillérekből működik, de a program eredményeként a többszöröse jön be. Mindezeket figyelembevéve minél előbb meg kellene indítani a beruházási hitelkonstrukciót – véli az MKIK elnöke.

(Forrás: Világgazdaság)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.