A T. Ház megszavazta a költségvetés fő számait

Az Országgyűlés elfogadta a jövő évi költségvetés fő számait: a 2006-os büdzsé hiányát 1531 milliárd forintban határozták meg. A benyújtott módosító indítványok közül többségében a kormány által is támogatott javaslatokat szavazták meg a T. Házban. Az Országgyűlés elfogadta az új felsőoktatási törvényt is. A művészeti oktatás megmenekült.

MNO
2005. 11. 29. 20:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Napirend előtti felszólalásokkal vette kezdetét a parlament mai ülése. Lázár Mózes fideszes képviselő felvetette, hogy újra kellene tárgyalni a hosszú távú áramvásárlási szerződéseket, amelyeket az 1990-es évek közepén kötöttek. A tulajdonosok az eszközarányos nyolc százalékos nyereség helyett ma már 30 százalékos nyereséget tehetnek zsebre a lakosság számára előnytelen szerződések miatt – mutatott rá a politikus. A képviselő azt szorgalmazta, hogy jövő márciustól tíz százalékkal csökkenjen a lakossági áram ára. Válaszában Gál J. Zoltán, a kancellária államtitkára cinizmusnak, felelőtlenségnek és a politikai szélkakasság minősített esetének nevezte a Fidesz javaslatát. Szerinte a felelős politikai magatartás bizonyítéka lenne, ha a fideszes képviselők jövő hétfőn megszavaznák azt a szocialista javaslatot, amely visszaemelné a villamosenergia-törvénybe a hatósági árszabályozási jogkört – tudósít az MTI.

Megszavazták a jövő évi büdzsé fő számait

Az Országgyűlés elfogadta a jövő évi költségvetés fő számait: a 2006-os büdzsé hiányát 1531 milliárd forintban, kiadási főösszegét 7506,8 milliárd forintban, bevételi főösszegét pedig 5975,8 milliárd forintban határozták meg.

A költségvetési bizottság módosító javaslatát 192 igen szavazattal, 84 nem ellenében, tartózkodás nélkül fogadta el Parlament. A szavazáson két kormánypárti képviselő, Molnár Gyula (MSZP) és Wekler Ferenc (SZDSZ) nemmel szavazott – utóbbi állítólag véletlenül. A módosítás alapján a jövő évi büdzsé hiánya 2,3 milliárd forinttal csökkent. A parlament döntése alapján a 2006-os büdzsé kiadási főösszege az eredeti előirányzathoz képest 197,7 milliárd forinttal, a bevételi főösszeg 200 milliárd forinttal emelkedett az eredeti előterjesztéshez képest.

Elfogadták a büdzséhez benyújtott, a kormány által támogatott módosító indítványokat

Elfogadta az Országgyűlés a jövő évi költségvetéshez benyújtott, a kormány által támogatott módosító indítványokat. A képviselők elfogadták az önkormányzati törvényt érintő, kétharmados többséget igénylő indítványt, amely az önkormányzatok saját bevételeit határozza meg. Támogatták azt a módosító javaslatot is, amely az alapfokú művészetoktatás zeneművészeti ágának normatíváját változtatja fejenként 105 ezer forintra. Elfogadták azt az indítványt is, amely többlettámogatást ad a többcélú kistérségi társulásoknak.

Az Országgyűlés ellenszavazat nélkül elfogadta a költségvetési bizottság azon módosító javaslatát, mely az alapfokú művészetoktatás zeneművészeti ágának normatíváját módosítja fejenként 105 ezer forintra, a képző- és iparművészeti, táncművészeti, szín- és bábművészeti ágának normatíváját pedig 59 ezer forintra. A támogatott indítvány szerint ezt a hozzájárulást az önkormányzatok csak 2006. június 30-ig vehették volna igénybe.

A képviselők elfogadták, hogy az önkormányzatok a kormány eredeti javaslatához képest szociális intézményekre 3,5 milliárd, oktatásra csaknem hatmilliárd forinttal többet kapjanak. A szociális otthonok egy részénél az egy főre jutó támogatás több lesz az ideinél, az emelt szintű otthonoknak viszont kevesebb állami pénz jut, de a csökkenés a javasolt 42 százalék helyett 20 százalék lesz.

A rászoruló családok gyerekeinek jövő évtől járó ötezer forintot nem évente egyszer, hanem kétszer fizetik. Ennek a többletkiadásnak a fedezete a tervezett forgalmi- és jövedelemadó bevétel, illetve a kincstári vagyoneladásból várható összeg megemelése, valamint a központi tartalék csökkentése.

Az ügyészség és a bíróságok 23 milliárd forinttal kevesebbet kapnak, mint amennyit kértek, ez a pénz a lakástámogatás összegét növeli majd.

A kormány által nem támogatott módosító indítványok közül mindössze hatot fogadott el az Országgyűlés, ám ezek között nem volt ellenzéki..

Veres: 41 módosító indítványt támogat a kabinet

Veres János a költségvetés előterjesztéséhez érkezett módosító indítványokról döntő parlamenti határozathozatal előtt azt mondta: a kormány egyetért számos olyan javaslattal, amely az önkormányzatok helyzetét kívánja javítani. Ismertette: több mint 900 módosító, kapcsolódó módosító indítvány és ajánlás érkezett a költségvetési javaslathoz, ebből összesen 41 módosító indítványt támogat a kormány.
• részletek


Elfogadták az új felsőoktatási törvényt

189 támogató szavazattal, 134 ellenében az Országgyűlés elfogadta az új felsőoktatási törvényt. Az ellenzék ezúttal is elutasította a jogszabályt, mert még mindig túlzottnak tartja a kormány hatáskörét, és előkészítetlennek a kétciklusos képzést.
• részletek


Módosították a Nemzeti Földalapról szóló törvényt

A T. Ház 160 igen szavazat, 131 nem szavazat és 17 tartózkodás mellett elfogadta a Nemzeti Földalapról szóló törvény módosításáról szóló előterjesztést.
• részletek


Elfogadták az állami kárenyhítésről szóló törvényt

Elfogadták a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló törvényt a parlamentben, és a T. Ház az államfőtől kérte annak sürgős kihirdetését.
• részletek


Igen Gusztos javaslatára

Az Országgyűlés 168 igen, 117 nem szavazat és három tartózkodás mellett elfogadta Gusztos Péter (SZDSZ) módosító javaslatát, amely a 18 éves életkor alatt nem vásárolható szexuális termékek köréből kivonja fogamzásgátlás céljából alkalmazható eszközöket.

Lefolytatták a közlekedésbiztonságról szóló törvény általános vitáját

Független közlekedésbiztonsági vizsgálóintézetet hoz létre az a törvényjavaslat, amelynek általános vitáját ma folyatta le az Országgyűlés.
• részletek


Sági: 2007-től teljes összeomlás várható a médiafinanszírozás területén

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) 2006. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájában Szabó Zoltán (MSZP) ismertette: a kormányprogramban előirányzott lépés az üzemben tartási díj megszüntetésére úgy lett volna helyes, ha a kétharmados médiatörvény ez irányú rendelkezéseit sikerül módosítani.

Sági József (Fidesz) úgy véli: a médiatörvény nem teszi lehetővé az ORTT gyakorlatát, hogy saját működésének fedezésére pénzt von el a műsorszolgáltatási alaptól. Emlékeztetett, hogy a számvevőszék szerint a szervezetnél tetten érhető a pazarlás. Hozzátette: 2007-től teljes összeomlás várható a médiafinanszírozás területén.

Fónagy az „itt a piros, hol a piros” játékhoz hasonlította a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztéséről szóló javaslatot

Az autópálya-törvény módosításával az eredetileg tervezett ütemben folytatódhatnak a gyorsforgalmi útberuházások – mondta Dióssy Gábor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára kedden a javaslat általános vitájában az Országgyűlésben. Dióssy Gábor elmondta: a gyorsforgalmi utak vagyonkezelésére az előterjesztés két kategóriát vezet be. Mint mondta, az egyikbe az ÁAK ZRt. finanszírozásában épülő utak tartoznak, amelyeket ezentúl programutaknak hívnak.

Fónagy János (Fidesz) közölte: nem fogják támogatni, hogy a költségekre tekintet nélkül, a jövő teljes eladósítása mellett a magyar jogalkotás minden tradícióját felrúgva szülessen meg ez a jogszabály. A képviselő az itt a piros, hol a piros játékhoz hasonlította a törvényjavaslatot. Fónagy János szerint a módosítás célja, hogy azok az autópályák, amelyek jelenleg is épülnek, de nem érik el az 50 százalékos készültséget, programútnak minősüljenek.

(Forrás: hirado.hu, FigyelőNet, MTV Teletext, Magyar Rádió, Info Rádió)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.