AZ OCÖ nyílt levelet írt Göncz Kingának a roma ösztöndíjak miatt

Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) nyílt levélben kéri Göncz Kinga esélyegyenlőségi minisztert, hogy hosszabbítsa meg a roma ösztödíjak beadásának a napokban lejáró határidejét.

MNO
2005. 11. 10. 18:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az OCÖ levelében azzal indokolja kérését, hogy az
esélyegyenlőségi tárca közlései szerint több száz pályázat szorult hiánypótlásra, ugyanakkor a cigány tanulók és hallgatók számára – akik ráadásul ez évben már nem kapják meg ösztöndíjaikat – nem állt rendelkezésre elegendő idő a pályázatokkal kapcsolatos hiányosságok pótlására.

Az OCÖ álláspontja szerint a roma fiatalok tanulását segítő támogatási rendszer működtetésével a kormányzat vállalta a program teljes körű lebonyolítását, és azt, hogy a pályázók megkapják a tanulmányaik folyatásához szükséges anyagi támogatást.

Az OCÖ szerint súlyos mulasztás lenne, ha pusztán adminisztratív akadályok miatt több száz roma tanuló és hallgató esne el tanulmányi ösztöndíjától, a tanulás lehetőségétől.

Arra kérik a miniszter asszonyt, hogy a roma fiatalok tanulmányi ösztöndíj-pályázatának beadási határidejét 2005. december 15-ére módosítsa, továbbá adjon lehetőséget a pályázóknak a hiányosan, vagy hibásan kitöltött pályázatok hiánypótlására.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.