Baráth Etele EU-ügyekért felelős tárca nélküli miniszter csalódottságának adott hangott az EU Általános és Külügyek Tanácsának hétfői ülése miatt, mert még hiányoznak a komoly megállapodások az unió 2007–2013-ra szóló pénzügyi perspektívájának elfogadásához. Baráth Etele közölte: a tagállamok döntő többsége az előző elnökség alatti javaslatcsomagot tartja a közösségi költségvetéssel kapcsolatos megállapodás alapjának.
A miniszter szerint azonban van még remény arra, hogy az EU 2007–2013 közötti pénzügyi perspektívájáról még az év végéig döntés születik. Baráth Etele felhívta a figyelmet arra, hogy elkészült az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepció, amelyet a parlament a közeljövőben tárgyal. A miniszter közölte azt is, hogy indítványozta a miniszterelnöknek, hogy a második Nemzeti Fejlesztési Terv főbb pontjait kétharmados törvényben rögzítse a parlament.
Nógrádi Zoltán (Fidesz) szerint a kormány jobban tenné, ha önkritikát gyakorolna, ahelyett, hogy az Európai Unió tagországait kárhoztatja a bizonytalan 2007–2013-as uniós büdzsé miatt. A magyar kormánynak a második Nemzeti Fejlesztési Tervvel (NFT) kapcsolatban eddig elkészült dokumentumait az uniós szakértők használhatatlannak ítélik – fogalmazott közleményében a politikus. Rámutatott: a többi tagország jóval előttünk jár a pénzügyi támogatások felhasználásának előkészítésében. A kabinet valóban elkészített egy „Országos Fejlesztéspolitikai Koncepciót”, azt azonban nem tudjuk, hogy ennek mi a kapcsolata a leendő NFT-vel, amelynek részletes ismertetésére egy éve hiába vár a közvélemény, az Országgyűlés és az Európai Unió – jegyezte meg.
A tapasztalatlanságáról ismét tanúbizonyságot tevő kormány érzéketlen a hazai kis- és középvállalkozók, az önkormányzatok, a gazdák, a civil szervezetek problémái iránt, mert semmilyen komoly erőfeszítést nem tesz az uniós fejlesztési pénzek megszerzéséért – húzta alá Nógrádi Zoltán.
Brussels LGBTQ Forum Attacks Viktor Orban
