Csontos János: A rendszerváltozás küszöbén koszorús költőnk azt írta könyve gerincére: Én senkivel sem üldögélek. Egy átpolitizált közegben ezt akár úgy is lehetett értelmezni: senkivel nem lépek koalícióra. Nem tudni, Gyurcsány Ferenc olvas-e verset (nem az a kiköpött lírai alkat), de ha igen, talán innen merítette, hogy odaüljön trécselni az ország házában az ellenzék vezető politikusához. Mindenesetre Orbán Viktor, aki pár perccel azelőtt tette meg javaslatát a nemzeti garanciatörvényre, kész helyzet elé lett állítva (ültetve). A viselkedésmódján hosszan rágódó balliberális illemtanári testülettől tudhatta: ha idős nénik orvul megcsókolják a kezét, azonnal vissza kell csókolnia. Ez most ugyanaz a szituáció – vélhette, és az orvul rányomuló tárgyalópartnernek haladéktalanul visszabeszélt.
Jellemző elbulvárosodott médiánkra, hogy ez az „odaülés” vezető hírré tudott válni. Elhomályosította Orbán parlamenti felszólalásának tényét és tartalmát is, pedig e felszólalást a kormányzás helyett a legfőbb ellenlábast gyávázó-szélkakasozó kormányoldal a politikai és sajtópropagandájában jó ideje már-már a honi demokrácia sarokkövének állította be. Ebből is látszik: Gyurcsány meglehetősen jól ismeri a közeget, aminek játszik. Hogy megint a költészethez forduljak: „parlament, kínpad: megannyi színpad”. (Forrás: Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról.) A kormányfő ismeri továbbá a klasszikus hatalompolitikai elvet is: ha a téged bírálókkal nem tudsz megküzdeni, állj az élükre. Még föl sem ocsúdhattunk, s Gyurcsány máris arról beszélt, hogy a nemzeti garanciatörvénybe (fittyet hányva az alkotmányos szabadságjogokra) vegyék be azt is, hogy hazaárulózni tilos; nyilván különös tekintettel a kádározásra meg az apróantalozásra. Nos, ezzel az alakkal kellene együtt üldögélni az ellenzéknek nagy nemzeti összeborulásban.
(Magyar Nemzet, 2005. november 11.)
Mirra Andrejeva
Federer zavarba hozta az orosz teniszezőnőt, aki bosszúállásra készülhet + videó
