Idén még módosulhatnak az adózás egyes szabályai

Tizenkét alkalommal módosította idén a parlament az adózás rendjével kapcsolatos szabályokat. Az idén elfogadott szabályok jelentős része csak 2006-ban lép hatályba, a havi bevallási, adatszolgáltatási kötelezettség és a számlaösszevonás tekintetében azonban a pontos időpont decemberben még módosulhat.

MNO
2005. 11. 29. 7:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A naptári évtől eltérő üzleti év választását korábban évente egyszer – augusztusban – lehetett csak bejelenteni. Az augusztus 15-e után benyújtott bejelentések esetén mulasztási bírság kiszabásával kellett számolni. Az új rendelkezések értelmében az eltérő üzleti év választására az év bármely szakaszában sor kerülhet, a bejelentést pedig a döntés meghozatalától számított 15 napon belül kell az adóhatóság felé teljesíteni.

A vállalkozások 2005. január elsejétől már nem kötelesek az elsőként megnyitott bankszámlájuk számát az adóhatósággal közölni. Ezért törvényi szinten kellett rögzíteni, hogy az adószám megszerzésétől számított 15 napon belül a bankszámlát kötelezően meg kell nyitni. Május 10-étől nemcsak az szja, hanem valamennyi adó, így az áfa esetében is lehetőség van arra, hogy az adózó a visszatérítés, visszaigénylés összegét külföldi bankszámlára történő utalással kérje. Újdonság a költségvetési követelés faktorálásának a megengedése. Megszorítás azonban, hogy a követelést kizárólag hitelintézet számára lehet faktorálni.

Közbeszerzési eljárásokban történő felhasználáshoz közös adó- és vámhatósági igazolás kiadását kérheti a pályázó az APEH-től. Egyszerűsítést jelent, hogy az általános adóigazolás iránti kérelem nemcsak a székhely szerinti, hanem bármelyik más APEH Igazgatóságnál előterjeszthető. Az adózó külön megjelölheti azt is, hogy mely időpontra nézve kéri a fennálló körülmények igazolását.

Januártól lesz hatályos az a szabály, miszerint az üzletlezárás megakadályozása, vagy a lezárt üzlet feltörése esetén a mulasztási bírságot a lezárással érintett napok szorzataként kell megfizetni. Szintén ekkortól kérhetik a kifogástalan adózók az internetes nyilvántartásba történő feltüntetésüket.

2006-tól az APEH ellenőrzési irányelve tartalmazza majd a szakmánkénti és településenkénti jövedelmezőségi mutatókat is. Aki a bevallásában az irányelvben foglaltaknál kevesebb jövedelmet tüntet fel, fokozott ellenőrzésre számíthat a jövőben. A munkáltatói adómegállapítás jövő évi megszüntetése csak a 2006. évben megszerzett jövedelmeket érinti. Ez azt jelenti, hogy 2007-től már csak önadózással vagy adóhatósági adómegállapítás útján lehet az szja bevallást teljesíteni.

(Forrás: Üzleti negyed)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.