Révész Sándor: A csend szakálla

Révész Sándor: 1986-ban a BM kiadott egy könyvet Pufajkások címmel. A Budapesti Karhatalmi Forradalmi Ezred veteránjai vallanak benne jeles tetteikről: „Az ellenforradalmárok vezetői megfogadták, hogy addig nem borotválják le a szakállukat, amíg az országból ki nem mennek az oroszok. Járőrözésünk alkalmával többször hoztak be a laktanyába borotválatlan, szakállas embereket. (...) a borbéllyal 'szárazon' megborotváltatták, hogy 'rendesen' nézzen ki. Alig tudtam ettől megmenteni egyik kitűnő elvtársunkat... Amióta csak ismertem, mindig szakállt viselt: körömszakadtáig kellett bizonygatnom, hogy ő tényleg szakállas, s nem ellenforradalmár. Végül is – beleértve Imre bácsit is – jót nevettünk mindannyian az egész eseten.” Ez a csöndek teljessége. Milyen szóra, jelre, vigaszra számítson az apját, gyermekét, bajtársát, hazáját, szabadságát gyászoló ember ott, ahol a néma szakáll is túl hangos, hogy biztonságban növekedjék; ahol a bőröd alá kaparják vissza a szuverenitásodat, ahol a szőrödtől is megtagadják az önkifejezés jogát. És ahol hazád szellemi életét Imre bácsi, a neves klasszika-filológus akadémikus reprezentálja, aki bármikor kész megalázóival összenevetni a megaláztatásunk, tehetetlen szégyenünk fölött.

(Népszabadság, 2005. november 4.)