Vége a hálaadás ünnepe utáni háromnapos vakációnak, és a tüntetők is összepakoltak Bush-birtokánál és hazamentek. Mintegy tucatnyi háborúellenes tüntető – köztük a nyári akcióiról ismertté vált, az iraki háborúban fiát elvesztett Cindy Sheehan – demonstrált az iraki háború ellen, az amerikai elnök texasi birtokánál, Crawfordban.
Mint mondták, ez az augusztusi demonstrációjuk folytatása volt, ezúttal azonban a megmozdulás nem vonzott annyi érdeklődőt, mint nyáron. Akkor körülbelül 12 ezer ember nyüzsgött és gyújtott gyertyát a Bush-birtoknál, most azonban csak összesen kétszázan látogattak el a demonstrációra, amelyet – a szervezők szerint – húsvétkor folytatnak.
Közben ismét neves, fajsúlyos politikusok szólaltak meg az iraki háború körüli vitában. A szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának vezető republikánus politikusa, John Warner virginiai szenátor, az NBC egyik fontos politikai vitaműsorában sürgette Bush elnököt, hogy álljon a nyilvánosság elé, és magyarázza el terveit az iraki háború megoldására. Ez előnyére válna az elnöknek, mert egyrészt közelebb kerülne a néphez, másrészt pedig eloszlathatna néminemű aggodalmat, amely immár óhatatlanul is megfogalmazódik az amerikaiakban – fogalmazott Warner szenátor.
Joe Biden, demokrata párti szenátor – szintén az NBC televízióban – úgy nyilatkozott, hogy egész egyszerűen lehetetlenség még két évig 155 ezer amerikai katonát állomásoztatni Irakban. Biden, mint mondta, ugyan nem hiszi, hogy az iraki háborút Amerika már elvesztette volna, de szerinte a következő fél évben mindenképpen eldől, hogy mi lesz. A szenátor azt is hozzátette még, hogy az iraki háború sikeres lezárásának esélye nem több mint ötven százalék.
(radio.hu)
Kocsis Máté elárulta, mi lesz az újévi fogadalma + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!