Nagyjából négy százalékkal – tehát az inflációt meghaladóan – nőhet jövőre a parlamenti képviselők fizetése, ha a közalkalmazotti és a köztisztviselői szakszervezeteknek sikerül kiharcolniuk az általuk igényelt köztisztviselői illetményalap-módosítást – írja a Magyar Hírlap, hozzátéve: bár a költségvetés szigorúsága miatt előfordulhat, hogy a kívánságból nem lesz semmi, a választások miatt az is megtörténhet, hogy a büdzsé összeállítói gesztusként belemennek nagyobb emelésbe is.
A remélt változtatással az idén 35 000 forintos köztisztviselői illetményalap jövőre 36 400 forint lenne, ezzel összesen 8400 forinttal emelkednének az összeg hatszorosát kitevő képviselői alapdíjak. A növekedés elsősorban nem az eddig 210 ezer forintos járandóság 218 400 forintra ugrása miatt jelentős, hanem mert az illetményalappal a bizottsági és frakciótisztségekért járó juttatások, valamint a költségtérítések is emelkednek: a bizottsági elnökök a törvény szerint az alapdíj száz, az alelnökök nyolcvan, a tagok negyven, a frakcióvezetők százhúsz, a frakcióvezető-helyettesek pedig az alap száz százalékát kitevő többletet kapnak kézhez havonta, és ezt további, lakhelyük távolságától függő költségtérítésekkel fejelhetik meg. A fővárosba száz kilométernél messzebbről járó honatyák például 273 000 helyett 284 000 forintot vehetnek fel költségtérítésként havonta, míg a 200 kilométerre lakó (legalábbis oda bejelentett) képviselőknek 336 000 helyett 349 000 forint jár a jövőben. Mindezt az alapdíj ötven százalékát kitevő, 109 000 forintos szállásköltség-térítés mellett – írja a lap, felhozva egy példát is: egy messziről járó, két bizottsági tagsággal bíró képviselő illetménye mindent összevetve 33 000 forinttal nőhet jövőre, ha pedig a fentiek mellett bizottsági elnökségi vagy frakcióvezető-helyettesi tisztséget is ellát, akkor 41 000 forinttal kaphat többet. (Magyar Hírlap)
A világelső Sinner óriási bajban volt, szettet sem nyert, mégis továbbjutott
