A következő évben 178 milliárd forintot fordít fejlesztésekre Budapest – derül ki a fővárosi önkormányzat 2006. évi költségvetési koncepciójából. A dokumentum egyelőre 383 milliárd forint költségvetési főösszeggel számol, ám ez a szám az előzetes becslésnél nagyobb lehet, mivel a központi költségvetésből a fővárosnak járó számszerű adatok sem ismertek pontosan.
Az anyag szerint Budapest gazdálkodása stabil. A főváros ezt az évet mintegy 42 milliárd forintos készpénzállománnyal zárja, ám ez az összeg teljes egészében lekötött, a jövő évre áthúzódó működési, felújítási és fejlesztési kiadások fedezetéül szolgál. A csúszás évek óta megfigyelhető, és a fejlesztéseknek csak egy részét sikerül végrehajtani a tervek szerinti ütemben. Ebben az esztendőben várhatóan a beruházások 40, a felújítások 65 százaléka valósul meg.
Az előző hónapban a főváros megkezdte az idei költségvetésben szereplő 25 milliárd forintos szindikált hitel felvételével kapcsolatos előkészítő munkálatokat. Az adósságállomány 2006 és 2010 között eléri az éves folyó bevétel 60-70 százalékát, ezért további kölcsönöket nem kívánnak felvenni. A költségvetési koncepció kiemeli: 2006-ban 59,3 milliárd forint lesz a főváros hitelállománya.
A gazdálkodás biztonságának javítása miatt a főváros szabályozást dolgoznak ki az adósságszolgálati céltartalékképzés átfogó rendszerére, míg jövőre megkezdik az önkormányzat részvényportfóliója értékesítésének előkészítését
2006-ban közlekedési (a 2-es metróvonal felújítása, a nagykörúti villamosok beszerzése), oktatási és egészségügyi fejlesztések folytatódnak, melyeket az Európai Beruházási Bank (EIB) hiteleiből fedeznek.
(Forrás: Világgazdaság)
Letartóztatás lett a vége a szenteste előtti támadásnak















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!