Az európaiak többsége elsősorban a tájékozódás miatt ül mindennap a tévékészülék elé, mégis rendkívül szkeptikusan szemlélik a hírműsorokat – derül ki a UPC nemzetközi televíziós felméréséből. A 14 országban végzett kutatás szerint minden ötödik néző hiszi azt, hogy többnyire az igazságot látja a képernyőn, ugyanakkor 52 százalékuk a tévéhíradókat tartja a leghitelesebb hírforrásnak. A megbízhatósági rangsorban a rádió, az újság és az internet erősen lemaradva követi a televíziót.
A felmérés szerint a magyarok a legkétkedőbbek közé tartoznak: 38 százalékuk úgy gondolja, amit a híradókban lát, az csak néha vagy soha sem igaz. A politikai műsorok minden nemzet tagjai közül a magyarokat befolyásolják a legkevésbé: a megkérdezettek kétharmada állítja, hogy leadott voksaira soha nem hatottak a tévéadások.
A felmérés leszögezi, hogy az európaiak több mint 80 százaléka naponta a képernyő elé ül, és több mint felük két óránál is hosszabb időt tölt a készülék előtt. A magyar megkérdezettek 55 százaléka az informálódás igényével nézi a televíziót, 43 százalékuk szórakozni vágyásból. A tájékozódás az 50 év felettiekre jellemző a leginkább, míg a fiatalok többsége a szórakozásra fókuszál. Magyarországon a tanulás igénye csak két százaléknál jelentkezett – Norvégiában ez a szám 27 százalék.
ByeAlex keményen nekiment Orbánéknak, támad az RTL-es különítmény
