A 2006-os felvételi tájékoztató csak december 15-én kerül a boltokba, de a tegnap megnyílt Educatio kiállításon az érdeklődők virtuális formában már „belelapozhattak”. A háromnapos, délelőtt 10 és délután 5 óra között ingyen látogatható rendezvényen külön standdal mutatkozik be az Országos Felsőoktatási Információs Központ, amelynek honlapján (www. felvi.hu) tegnap óta böngészhetők az új képzések.
Az ősz elején még kétséges volt, mi lesz a tartalma a könyvnek: az új, bolognai típusú szakok lesznek-e benne, vagy a hagyományos, egyetemi, főiskolai képzések. Egy 1999-es megállapodás szerint jövőre minden egyetemen és főiskolán bevezetik a többciklusú, bolognai oktatást, ám ennek jogszabályi háttere hónapokig „lógott a levegőben”. Az új felsőoktatási törvényről az Alkotmánybíróság korábban azt állapította meg, hogy több ponton sérti a tudományos élet szabadságát és a felsőoktatási autonómiát, ezért nem engedte át. A szaktárca átdolgozta a jogszabályt, amelyet a parlament november 29-én szavazott meg.
A felvételi könyvben a korábbi, több mint 400 főiskolai és egyetemi szak helyett már csak 108 alapszak szerepel. Az új szakok mellett a BA vagy a BSc megjelölés szerepel majd: az előbbi a humán tudományokat (bachelor of arts), utóbbi a természettudományokat (bachelor of science) takarja. Néhány szak mögött az „osztatlan” jelző áll: az orvosi, a fogorvosi, a gyógyszerész- és a jogászképzéseket ugyanis nem osztották bachelor és mester ciklusokra. A művészeti felsőoktatás csak 2007-től áll át a bolognai rendszerű képzésre.
(Forrás: Népszabadság)

Nem a gyerekmedencében történt a tragédia – megszólalt a Palatinus