Bokszmeccsen saját nevelőjével kellett megküzdenie egy 16 éves állami gondozott fiúnak Kecskeméten. Az esetet a kecskeméti megyei kórház orvosa jelentette a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon, miután a fiú a traumatológiai osztály ambulanciáján azt mondta, arc- és fejsérüléseit a nevelője okozta. Ferenci László rendőrségi szóvivő ismertette, hogy két bejelentés is érkezett az ügyben, így a hatóság súlyos testi sértés kísérletének gyanúja miatt kezdett nyomozni ismeretlen tettes ellen.
A Népszabadság információi szerint a bokszmeccset november 14-én tartották azt követően, hogy az állami gondozott fiú először összeverekedett társaival, majd törni-zúzni kezdett a szobájában. Az igazgatónő felszólítására a tornaterembe kellett mennie egy nevelővel, és azért bokszoltak, hogy a fiú levezesse a fölösleges energiáját.
Az állami gondozottat a gyámja vitte kórházba, miután megtudta, hogy a fiút megverték az iskolában. Kátainé Lusztig Ilona, Bács-Kiskun megye gyermekjogi képviselője közölte: írásban tájékoztatta a gyámhivatalt, az iskola fenntartóját és a megyei önkormányzatot, ahol elrendelték az eset vizsgálatát.
A megyei főjegyző ismertette, hogy pénteken döntenek a megyei közgyűlésben az iskola igazgatója elleni fegyelmi vizsgálatról, melynek indoka a közalkalmazotti viszonnyal össze nem egyeztethető magatartás lehet.
A 16 éves fiút jelenleg pszichiátrián kezelik. A Népszabadság értesülései szerint a rendőrség két eljárást is folytat ellene közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt, és korábban többször is bántalmazta iskolatársait.
(Forrás: origo.hu)

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán