A kispályás amatőr bajnokságban szereplő csapatok közül az egyik, éppen két éves eltiltása után játszott először. Egy kisebb nézeteltérés pattintotta ki a szikrát, amelyet kezdetben csak heves szóváltás követett, majd a játékosok hirtelen egymásnak estek.
A játékvezető próbálta megfékezni a focistákat, kísérlete azonban nem járt sikerrel. Mikor már egy néző is bekapcsolódott a pofozkodásba, a bíró úgy döntött, hogy félbeszakítja a meccset. A lefújt mérkőzés azonban nem vetett véget a verekedésnek. A játékosok az öltözőbe menet, majd az öltözőben is tovább folytatták, és ütötték vágták egymást.
Az egyik kapust súlyos arc-sérüléssekkel szállították kórházba. Az eset hallatán a városi sportcsarnok igazgatója pénteken feljelentést tett garázdaság miatt a rendőrségen.

Megkínoztak egy nőt a pátrohai horrorházban