A program szerint Magyarországon a következő években gyors, 4 százalékon felüli lesz a növekedés, az erőteljes felzárkózás folytatódik, és fokozatosan javul a külső és a belső egyensúly – legalábbis a PM közelménye szerint.
„Az egyensúly javulás eredményeként, valamint annak hatására, hogy beléptünk az árstabilitás korszakába, s így az infláció a következő években nem fogja meghaladni a 3 százalékot, 2008-ban teljesíthetővé válnak az eurózóna-csatlakozási kritériumok” – írja a PM.
Az aktualizált konvergencia program a tavalyi 5,4 százalékos és az idei 6,1 százalékos GDP arányos államháztartási hiányt követően, 2006-ban 4,7, 2007-ben 3,3, 2008-ban 1,9 százalékos hiánnyal számol. A nyugdíjpénztárak beszámítása nélkül a deficitet 2006-ban 6,1, 2007-ben 4,7, 2008-ban 3,4 százalékra várja a program. A bruttó államadósság a dokumentum szerint az idei 57,7 százalékról jövőre 58,4 százalékra emelkedik, 2007-ben 57,9, 2008-ban 56,2 százalék lesz a GDP arányában.
A folyó fizetési mérleg hiánya (a GDP százalékában) 2006-ban 7,9 százalék lesz, 2007-ben 7,2, 2008-ban pedig 6,7 százalék.
A program tartósan 7 százalék körüli munkanélküliségi rátával számol. A reálbérek 4 százalékkal emelkednek 2006-ban, 2077-2008-ban pedig 3 százalék körüli emelkedésük várható, míg a fogyasztói árak mérsékeltebben emelkednek a konvergencia program szerint: 2006-ban 2 százalékos, 2007-ben 3, 2008-ban pedig 2,4 százalékos növekedést várnak.
A programot a minisztérium magyar nyelven készítette és juttatta el Brüsszelbe, péntektől a PM honlapján (www.pm.gov.hu) megtalálható.
(VG.hu. pm.gov.hu)
Reppeljünk politikát!
