Miközben az ORTT elrendelte a Cool TV Hungarikum című sorozatának hatósági ellenőrzését, az Index közölte: a csatornát működtető társaság a közelmúltban kérte, hogy töröljék a magyarországi műsorszolgáltatók közül. Kökény Tamás, a Cool TV ügyvezetője úgy nyilatkozott: a beadványban október 10-i hatállyal kérte e lépés megtételét a Romániában is nyilvántartásba vett társaság, amely így ezt követően innen terjeszti a műsort.
Vékony Éva, a médiatestület szóvivője szerkesztőségünknek elmondta: Cool TV megnevezéssel jelenleg Magyarországon és Romániában is folyik műsorszolgáltatás. A magyarországi műsorszolgáltatási jogosultsággal rendelkező HUMOR1 Műsorszolgáltató Rt. (Cool TV) műsorszolgáltató 2005. november 11-én érkezett levelében kérte a nyilvántartásból való törlését, visszamenőlegesen október 10. napjától. A törlés iránti eljárás folyamatban van, így arról érdemben nem áll módjában tájékoztatást adni – mondta, kérdésünkre hangsúlyozva: az ORTT ezzel együtt elrendelte a műsor hatósági ellenőrzését.
Érdemes megemlíteni, hogy a törlést kérő levél megérkezése előtt néhány nappal döntött úgy az ORTT Panaszbizottsága: a testülethez továbbítja azt a panaszt, mely egy október 17-én (tehát a törlési kérelemben megjelölt időpont után) sugárzott Hungarikum-epizód kapcsán érkezett. A panaszbizottság határozatával egyidőben a KDNP feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Fővárosi Főügyészségen a sorozattal kapcsolatban. Az ominózus epizódban Szűz Máriát pornófilm-szereplőként ábrázolták, amint svájci gárdistákkal közösül. Az alkotók Széchenyi Istvánt is szerepeltették, többek közt úgy, hogy lovakkal fajtalankodik. A magyar történelmi alakokat zömmel szexjelenetekben bemutató film narrátora egyébként Jáksó László. Mint azt megírtuk, az ORTT tegnap határozatban rendelte el a Cool TV Hungarikum című rajzfilm-sorozat október 17-től sugárzott hét epizódjának hatósági ellenőrzését.
Fagyos hajnal, derültebb idő várható pénteken















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!