Danilo Kisre emlékeznek

A hetven éve született, kiváló szerb íróról, Danilo Kisről nyílik emlékkiállítás ma délután 5-től a Közép-Európai Kulturális Intézetben (Budapest, VIII. ker., Rákóczi út 15.), a kultúrintézet és a Szerb Fővárosi Önkormányzat rendezésében.

Haklik Norbert
2005. 12. 07. 9:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Belgrádi Városi Könyvtár által összeállítátott tárlatot Predrag Csudity, Szerbia és Montenegró nagykövete, valamint dr. Schneider Márta, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának helyettes államtitkára nyitja meg. A kiállítás december 20-ig, hétköznapokon 10 és 18 óra között látogatható.

Danilo Kis 1935-ben, magyar zsidó apától és montenegrói anyától született Szabadkán. Apját 1944-ben Auschwitzba hurcolták. Az író 1958-ban, Belgrádban diplomázott le filozófia szakon. Első, Manzárd című műve 1962-ben jelent meg Belgrádban. 1976-os, Borisz Davisovics síremléke nagy botrányt kavar, plágiummal is megvádolják. Ezt követően sorra kapja a legjelentősebb jugoszláviai díjakat, és 1983-ban megjelenik a fő művének tartott Holtak enciklopédiája is. Elhalmozzák a legnagyobb nemzetközi írói elismerésekkel. 1989-ben halt meg Párizsban; Belgrádban temették el, pravoszláv szertartás szerint. Az „utolsó jugoszláv íróként„ tartják számon; sokak szerint; ha másképp alakul személyes sorsa és a térség történelme; a Nobel-díjra is esélyes lett volna. Művei magyarul is számtalan kiadásban jelentek meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.