Az óbudai Bogdáni útnál lévő benzinkútnál december 22-én, kedden a késő esti órákban két símaszkos férfi támadt meg egy pénzszállító páncélautót, és fegyverrel a bevételt követelte. A megrettent biztonsági őrök több zsákot adtak át a támadóknak, akik ezután autójukba ültek és elmenekültek a helyszínről. A rablás során lövés és sérülés nem történt, ám a zsákmány – amelyről pontos összeget még mindig nem közöltek – meghaladhatja a kétszázmillió forintot. A rendőrök még aznap éjszaka Békásmegyeren, a Ráby Mátyás utcában megtalálták a rabláshoz használt BMW-t, amelyet az elkövetők megpróbálták felgyújtani.
Éjszaka a város több pontján is géppisztolyos, golyóálló mellényes rendőrök ellenőrizték a forgalmat, hogy kiszűrjék a menekülő banditákat, azonban pár órával később megszűntették a zárást. A BRFK bűnügyesei jelenleg is, még mindig nagy erőkkel keresik a menekülő, bujkáló rablókat. Ezt elősegítendő tűzte ma ki a rendőrfőkapitány az egymilliós díjat, ha valaki beazonosításra, illetve megalapozott gyanúként szolgáló segítséget nyújt a rendőröknek, és ezzel kapcsolatban az eljárás során tanúként is közreműködik. Szükség esetén a hatóságok a tanú védelméről is gondoskodnak.
Nagy-Britannia csatlakozik az Oroszország elleni szankciókhoz
