EU-büdzsé: Orbán Viktor több esélyt ad a mai megállapodásnak

Orbán Viktor szerint nagyobb esély van arra, hogy ma megszületik az uniós költségvetés, mint az ellenkezőjére. A Fidesz elnöke a Nap-kelte műsorában hangsúlyozta: akkor születhet megállapodás, ha a britek engednek. Tegnapi tárgyalásai alapján elmondta: a hollandok kivételével a gazdagabb államok is egyértelműen Közép-Európa mellett állnak. Orbán Viktor kijelentette, ha a miniszterelnök úgy dönt, hogy vétózik, ő nem fogja egy rossz szóval sem illetni.

MNO
2005. 12. 16. 8:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

210 ezres veszteség családonként

Az uniós költségvetésről beszélt a Nap-kelte mai adásában Orbán Viktor. A Fidesz elnöke kifogásolta, hogy a brit költségvetési javaslatban megkülönböztetik a régi és az új tagállamokat. Az Európai Néppárt alelnöke hangsúlyozta: a most elérhető legjobb javaslat is sokkal rosszabb, mint amire 2002-ben számítottunk. Mint mondta: az Európai Parlamentben már elfogadott állásponthoz képest a brit javaslat családonként 210 ezer forint körüli veszteséget jelent Magyarország számára. A fél évvel ezelőtt elfogadott javaslat ugyanis azt tartalmazta, hogy az összes uniós ország bruttó nemzeti jövedelmének 1,14 százaléka képezze a keretköltségvetés összegét. A brit javaslat ezzel szemben 1,03 százalékot célzott meg. A kettő közötti különbség Magyarország számára 3 milliárd euró, azaz 750 milliárd forint. Ez tízmillióval elosztva fejenként 75 ezer forintot tesz ki – magyarázta Orbán Viktor, hozzátéve: azért küzdünk, hogy megpróbáljuk a veszteség mértékét csökkenteni.

Taktikai győzelem, stratégiai vereség

Az Európai Néppárt alelnöke Közép-Európa elárulásáról beszélt. – Az egyre zsugorodó költségvetésű unió új terheit úgy akarják állni az EU régi tagállamai, hogy tőlünk vesznek el pénzt. Ez elvi okokból is elfogadhatatlan – mondta Orbán Viktor. Emlékeztetett rá, a tegnapi néppárti csúcstalálkozón elmondta: lehet, hogy a britek egyenként „megvásárolják” a közép-európai tagállamokat, és ezzel taktikai győzelmet aratnak, de ha a hétéves költségvetésben benne marad a különbségtétel a régi és az új tagállamok között, az stratégiai vereség lesz. – Európai perspektívából vizsgálva az a gond a brit javaslattal, hogy EU-ellenes – gyengíti az Európai Uniót. (...) A mi érdekünk az, hogy a következő tíz-tizenöt évben az Európai Unió minél erősebb legyen – hangsúlyozta a politikus. Mint mondta: az EU azon vonása, hogy úgy teszi magát versenyképesebbé, hogy felzárkóztatja a gyengébbeket és piacgazdaságukat méginkább felerősíti, magyar érdek. – Nekünk azok a kezdeményezések, melyek erősítik az uniót, de nem veszik el a nemzeti szuverenitást, azok jók, amelyek szétbontani akarják azt, amit az EU eddig elért – és a britek most ezt akarják –, az nekünk rossz – fogalmazott.

Nem nyúlnak az agrártámogatásokhoz

Orbán Viktor elmondta azt is: a tegnapi csúcstalálkozót követően beszámolt Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek a megbeszélésről. – Elsöprő többséget sikerült kialakítani a néppárton belül, hogy a brit javaslat nem fogadható el – mondta Orbán, hozzátéve: Schüssel kancellárral tartott tegnapi sajtótájékoztatóján az osztrák politikus kijelentette: kiállnak Magyarország, Közép-Európa mellett. – Miután a következő elnökséget az osztrákok adják, a kancellár fontos szereplő lehet a jövőben, különösen, ha nem lesz megállapodás ma a költségvetésről – vélekedett Orbán Viktor, hozzátéve: beszélt az olasz miniszterelnökkel is. – Az olaszok azt mondták, Közép-Európa mellett vannak, s új ajánlatot kell tenni. Azt kell mondanom, a hollandok kivételével a gazdagabb államok is egyértelműen emellett foglaltak állást – hangsúlyozta a Fidesz elnöke. Kitért arra is: Sarkozy francia belügyminiszterrel, a francia néppárt elnökével tegnap sikerült elfogadtatniuk a néppárti miniszterelnökökkel, hogy nem nyúlnak hozzá az agrártámogatásokohoz. Mint mondta: Barroso európai bizottsági elnök is elfogadta, hogy lehet gondolkodni a mezőgazdasági támogatás átalakításán, de nem szabad összekötni a mostani költségvetéssel.

Nehéz helyzetben a miniszterelnök

Orbán Viktor számításai szerint az elvesztett 210 ezer forint/család összegből 50-60 ezer forintot vissza tudtak hozni a tegnapi tanácskozáson. Így a hárommilliárdos veszteséget sikerült kétmilliárdra csökkenteni – mondta, utalva arra: a miniszterelnökkel is tudatta, hogy szerinte van lehetőség további visszaszerzésre. – Kérdezte, hogy vétózzon-e, ha az 1,14 százalékot, vagy bármilyen más számunkra kedvező számot nem hagynak jóvá. Azt tudtam erre mondani: azt csak akkor lehet eldönteni, ha az újabb ajánlatok előjönnek a tárgyalásokon – számolt be Orbán Viktor, hangsúlyozva: ez nagyon komoly nemzeti ügy, s ha Gyurcsány Ferenc úgy látja, hogy szüksége van az ő véleményére, egész nap el tudja érni. Mint mondta: a magyar miniszterelnök nagyon nehéz helyzetben van; kevés idő van a döntésre, ráadásul még a többi „sorstárssal” is egyeztetni kell, hiszen szövetségest kell találni. – Tegnap mondtam neki: mi állunk rendelkezésére. Ez nem pártügy, nem pártpresztízs, ez az ország közös érdeke, nincs ellenzék és nincs kormánypárt ilyenkor. Ez nemzeti ügy, nem politikai játszma – hangsúlyozta. – Ha a miniszterelnök úgy dönt, hogy vétózik, ha konzultál előtte velünk, ha nem – bár jobb, ha igen, de ez az ő felelőssége, lehetősége – én nem fogom egy rossz szóval sem illetni. Ha vállalja annak a kockázatát, ami nagyon nehéz döntés Európában, de lehet, hogy a magyar érdekek kikövetelik, és azt mondja, hogy „ezt nem, inkább az osztrákokkal fogunk megegyezni”, egyetlen rossz szót itthon tőlünk kapni nem fog – hangsúlyozta Orbán Viktor, aki úgy vélekedett: ha jól utánaszámolunk, kimutatható, hogyha később születik meg a költségvetés, azzal Magyarország mindenképp jobban jár. – De erre nem szabad építeni, ez önmagában nem ok a vétóra – hangsúlyozta.

Csalik és cselek

Mint Orbán Viktor fogalmazott: a mai tanácskozáson lesz mindenfajta javaslat, a „csalik az orrunk előtt fognak himbálózni”. – Egy cselt már látok: egyesek azt fogják mondani, igaz, hogy kevesebb pénzt adunk, mint ami járna, de könnyebb lesz felhasználni. Meg kell köszönni, hogy a mi fejünkkel is gondolkodnak, de csak nyugodtan adják oda a több pénzt, és majd le fogjuk hívni. Ezt a csalit nem szabad bekapnunk. – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke úgy látja: az angoloknak ma „egy nagyon nagy békát kell lenyelniük”. – Ha hajlandóak lehátrálni a visszatérítéses rendszerről, ami kizárólag őket illeti meg, akkor lesz megállapodás. Ha ez nem történik meg, nem lesz megállapodás – vélekedett Orbán Viktor, aki szerint öt pont kell ahhoz, hogy megegyezés jöjjön létre: a befizetendő összeget növelni kell; jobb feltételrendszert kell ajánlani a közép-európaiaknak; a briteknek hátrálniuk kell; nem lehet összekötni a mezőgazdasági támogatások újragondolását a mostani költségvetéssel; kell ajánlani egy csomagot az Európai Parlamentnek, hogy a későbbiekben jóvá tudja hagyni azt a költséget, amivel lerontották az ő javaslatukat – sorolta.

Arra a kérdésre, hány százaléknyi esélyt ad annak, hogy most lesz költségvetés, úgy fogalmazott: többet, mint az ellenkezőjének. – Ötven százalék feletti az esély – mondta Orbán Viktor.

Nem gyógyszer, hanem serkentő

Orbán Viktor hangsúlyozta azt is: az uniós pénzeket nem ajándékba kapjuk. – Ha Magyarországon nem egy olyan gazdasági rendszert építünk fel, ahol mindenki dolgozik, és mindenki abban gondolkodik, hogy munkával hogyan tudna előbbre jutni, hanem továbbra is csak spekulálgatunk, hogyan lehetne a munkát valahogy mellőzve meggazdagodni, akkor nekünk nem osztanak lapot az EU-ban. Komoly beruházásokat kell kigondolni, komoly programokat megtervezni, és ahhoz tudunk forrásokat szerezni – mondta, hozzátéve: a saját költségvetésünket is rendbe kell tenni, hiszen saját forrásokra is szükség van. – Legatyásodott önkormányzat sosem fog egyetlen eurót sem szerezni. Legatyásodott magyar kormány, amelyik rosszul működteti a költségvetést, nem fog pénzt kapni, mert nem tudja mellé tenni a saját forrást. Az EU nem húz ki bennünket a bajból, nem egy gyógyszer, amit a beteg gazdaságok bevesznek és meggyógyulnak. Hanem olyan, mint egy serkentőszer, ami a jól működő gazdaságnak újabb lendületet tud adni – hangsúlyozta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.