Az elmúlt hetekben komoly indulatokat gerjesztett a Fővárosi Közgyűlésnek az a döntése, mellyel hivatalosan megvonta a parkolási díj befizetéséhez szükséges türelmi időt. Ezen a lakosság, de még a fővárosi közigazgatási hivatal, illetve a közgyűlés városüzemeltetési bizottságának szabad demokrata és fideszes vezetői is felháborodtak.
Vajda Pál szerint a parkolási társaságoknak a módosítástól függetlenül jelenleg is kötelességük lenne méltányos módon eljárni. Azaz, ha a büntetőcédula és a megváltott jegy időpontja közötti eltérés valóban nem több öt percnél, a cégek ügyfélszolgálatainak automatikusan törölniük kellene az autós pótdíj-kötelezettségét. Vajda Pál a normák betartására a közelmúltban írásban is felkérte a társaságok vezetőit, de hasztalan. Ennek az az oka, hogy a főváros nem tud közvetlenül hatást gyakorolni mindegyikre, a kerületek ugyanis önállóan dönthetnek, melyik céggel szerződnek. A morálisan kifogásolható módon bírságoló ellenőrökkel szemben a társaságok vezetőinek kellene erélyesen fellépniük, de ezt nem teszik – vélekedett a főpolgármester-helyettes, aki kész tárgyalóasztalhoz ülni minden érintett kerülettel.
Vajda Pál elképzelhetőnek tartaná például egy olyan, a szélvédő mögé elhelyezendő manuális papíróra rendszeresítését, melyen az autós a jegyváltás miatti távolléte idejére beállíthatná a parkolás kezdésének időpontját. Ezt pedig a parkolóőröknek – öt perc erejéig – szigorúan figyelembe kellene venniük.
(Forrás: Népszabadság)

Megkínoztak egy nőt a pátrohai horrorházban