Az Interpol Magyar Nemzeti Iroda részéről egy fő, valamint négy civil ruhás kommandós a napokban utazott a mediterrán országba, a brutális nő és tizenéves fia átvételére. A hírügynökség információi szerint a rendőrök a gyanúsítottakkal együtt pénteken reggel érkeznek majd meg Magyarországra. Az ügyben a további eljárást a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon folytatják le.
Emlékezetes: a Fejér megyei Baracson még augusztus 27-én támadtak meg egy köztiszteletben álló, idős dunaújvárosi állatorvost és feleségét, az ottani nyaralójukban. A támadók brutálisan összeverték és kirabolták a két áldozatot, akik a kórházban életüket vesztették. A nyomozók másfél nap alatt azonosították az elkövetőket, egy 36 éves dunaújvárosi nőt és 17 éves fiát; hollétük azonban ismeretlen volt, ezért a rendőrség elfogatóparancsot adott ki ellenük. A tetteseket végül november 15-én, Görögországban fogták el, miután a Fejér megyei főkapitányság felvette a kapcsolatot a Nemzeti Nyomozó Iroda Célkörözési Alosztályával. A gyanúsítottak egyszerűsített átadási eljárásáról Görögország illetékes igazságügyi szerve a közelmúltban döntést hozott, Magyarországra szállításukat az Interpol Magyar Nemzeti Iroda szervezte meg.
Fagyos hajnal, derültebb idő várható pénteken















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!