Az új iraki parlamentben várhatóan megőrzi vezető helyét a vallásos síita pártszövetség, de az eddiginél kisebb fölénnyel – derül ki egy exit poll (azaz a szavazóhelyiségekből kilépők válaszain alapuló) felmérés. Mivel a januári választásokat bojkottáló szunniták tegnap nagy számban szavaztak, így várhatóan a kisebbség képviselői is tagjai lesznek a bagdadi törvényhozásnak – írja a Hír Televízió honlapja.
Az iraki nemzetgyűlési választásokon tegnap a 15 millió iraki választó 275 mandátum sorsáról döntött, a végleges eredmény hetek múlva várható. Ibrahim Dzsaferi miniszterelnök a demokrácia győzelmének nevezte a voksolást, amikor leadta szavazatát.
A voksokért 307 politikai szervezet, 19 koalíció, összesen 7655 jelölt versengett. A magas részvétel miatt egy órával meghosszabbították a szavazást, amelyeket a szélsőségesek fenyegetései ellenére csak szórványosan zavartak meg kisebb erőszakcselekmények.
A Külügyminisztérium (KüM) tájékoztatása szerint iraki diplomaták magyarországi továbbképzésen vettek részt a szaktárca támogatásával november 7-e és december 16-a között. A bagdadi külügyminisztérium 14 munkatársának programját a budapesti Corvinus Egyetem oktatói állították össze. Az iraki diplomaták látogatást tettek a KüM egyes részlegein is, valamint a Corvinus Egyetem kurzusain vettek részt – írja a napi.hu.
Kós Hubert eredményét még Orbán Viktor sem hagyta szó nélkül
